Karácsonyi Különkiadás!

-VÉÉGRE VÉGEVAN! – kiáltottam el magam, amikor beléptem a szobám ajtaján és rávetettem magam az ágyamra arccal előre. Arcomat belefúrtam a párnámba és úgy feküdtem pár percen keresztül.
- Onee-chan*! – kiáltotta be a szobámba Akeno. – Pakolj, mert indulnunk kell!
- Tényleg! Jó hogy szólsz! – mondtam és, mint a villám előkerestem a bőröndöm és belepakoltam a szükséges cuccaimat. Néhány pólót, fehérneműt, nadrágot, rajzcuccot és filmeket.

A nagy pakolás oka az, hogy a karácsonyt lent az Alvilágban tartjuk néhány nagyon közeli baráttal és a nagy család a családunk fő palotájában, ami az Alvilág központjában helyezkedik el. A családunk saját, úgy nevezett ”Alvilági gyorsvonatával” megyünk le a birtokra. Minden karácsonykor rám erőltetnek egy egybe ruhát. Egy csomót fotózkodunk és teleesszük magunk. A nagyszülők kifaggatnak minket a suliról és a szerelmi ügyeinkről.(ami nekem nincs) Aztán megkérnek, hogy énekeljek nekik egy számot és ennek az lesz a vége, hogy órákon keresztül csak zenélek,a  többiek pedig táncolnak és buliznak rá. Másnap nekem alig van hangom. Utána még pár napot lent töltünk és jövünk haza. Mert ugye mi nem Japán szokások szerint ünnepeljük a karácsonyt. Inkább, olyan… egyedi módon. Olyan Gremorysan. Mi nem azért ünnepeljük, mint a keresztények vagy más emberek. Nekünk ez csak egy ok, amiért összegyűlik a család és egy jót bulizik és megajándékozzák egymást a családtagok.

Amikor készen voltunk és már lassan itt volt az ideje a vonat érkezésének kimentünk a ház elé. A vonat pár percen belül megjelent a semmiből a ház előtt és mi felszálltunk rá. Az egyik kocsiból nevetgélést hallottunk ezért odamentünk.
- Na de Issei! – hallottunk egy ismerős hangot.
- Bo-Bocsánat Elnök! – mondta egy fiú hang. Amikor beléptünk az ajtón mind a ketten elmosolyodtunk a hosszú vörös haj láttán.
- Helloka! – köszöntem be, mire mindenki felém kapta a fejét. Rias arca felragyogott és mosolyogva odajött hozzám és megölelt.
- Rias! De jó téged látni! –mondta mosolyogva.
- Téged is jó látni Rias! – mondtam nevetve és visszaöleltem. Utánam gyorsan a hugicát is megölelte. Közbe néhány ismerős arc odajött és ők is üdvözöltek.
- Nocsak, Nocsak. A másik Rias is előkerült! – mondta mosolyogva Akeno, aki szintén megölelt. Ő Rias királynője, vagyis a jobb keze és a legjobb barátnője.
- Akeno-chan, semmit sem változtál! - mondtam nevetve. Utána a nálam talán csak pár centivel alacsonyabb kis fehérhajú cica jött oda hozzám.
- Rias onee-san! –mondta és szinte felborultam a ölelésétől.
- Koneko-chan**! Jó téged látni kiscica. – mondtam miközben megsimogattam a fejét és visszaöleltem. Közben a háttérben suttogást hallottam.
- Issei-san***, ki ez a lány? –hallottam egy halk félénk hangot.
- Nem tudom, de majdnem úgy néz ki, mint az Elnök. – hallottam a fiú hangját, aki minden bizonnyal Issei lehetett.
- Nagyon gyönyörű lány, az biztos. – hallottam egy mély határozott női hangot.
- Ő az unokatestvérem, akivel ugyan akkor születtünk. – mondta Rias mosolyogva.
- Hali! Rias Gremory vagyok! – mondtam és meghajoltam. – Ő pedig a húgom Akeno Gremory.
- Örvendek! – mondta hugi és ő is meghajolt.

Amikor mi bemutatkoztunk a többiek is sorban. Pontosabban az a négy új arc, akik szerintem csak maximum fél éve lehettek Rias ”szolgái”. Az első a kis félénk hangú leányzó volt. Hosszú szőke haja és zöld szeme volt. Ő volt az egyik futó és az Asia Argento névre hallgatott. A lány, aki apácából lett démon.

A másik Rias új huszára volt Xenovia Quarta. Asiához hasonlóan ő is hívő volt démonná válása előtt. Nagyon jó kardforgató volt. Neki és Asiának megengedték, hogy imádkozzanak és Bibliát olvassanak. Ők az a két démon, akinek ez meg lett engedve.

A harmadik Valkyre, aki régebben Odin-sama**** mellett volt, mint jobb keze. Most viszont unokatestvérem másik bástyája ként harcol.

Az utolsó pedig Hyoudo Issei. Egy átlagos gimnazista fiú, akiben a Bíborvörös Sárkánycsászár Ddraig él. Ő Rias egyetlen gyalogja, akinek akkora rejtett ereje van, hogy egy maga az összes gyalog szerepét betölti. Őt én csak úgy hívom, hogy a Perverzség Koronázatlan Királya.

A többieket már ismertem. Még a kis vámpírfiút, Gaspert is, aki lányruhában mászkál és a képességével meg tudja dermeszteni az időt, vagy csak az ellenfeleket. Ő ez előtt be volt zárva egy szobába, de mostanra már szabadon közlekedhet.

Egész úton beszélgettünk és nevetgéltünk. Elmeséltem, hogy hogyan jártam a második hetemen, hogy hogyan ölt meg majdnem a mostani legjobb barátnőm. Meséltem Castielről is, de neveket nem említettem. Elújságoltam, hogy egy csillámpóni is jár az osztályomba és hogy van egy lány, akit szintén Asiának hívnak és majdnem ugyan olyan a személyisége, mint az apáca leányzónak. A halloweeni bulit is elmeséltem. Hugi beszámolt a ragyogó jegyeiről és, hogy újra találkozott a gyerekkori szerelmével, akiről kiderült, hogy bevésődött Akenonak(vagy bevésődött neki Akeno…igazából fogalmam sincs hogyan kéne ezt megfogalmazni.) és most együtt vannak és valószínűleg, ha Kentin is démon lenne, akkor kiválasztották volna egymást.(a kiválasztást majd később elmagyarázom)

Aztán a vonat megérkezett a birtokunkra. A hatalmas kastély előtt megálltunk egy pillanatra és vettünk egy mély levegőt.
- Otthon, édes otthon… - mondtuk egyszerre Riassal és hugival egy sóhajtást követően.
- Üdv itthon! –hallottuk meg nagypapa hangját.
- Papi! – kiáltotta el magát Akeno és már rohant volna oda hozzá, de én(mint a leggyorsabb) beelőztem és papa nyakába ugrottam.
- Jól van Kincsem! Te is hiányoztál! – mondta papi nevetve és szorosan megölelt. Utána sorba Rias és Akeno is megölelte papit. Közbe a többiek is kiszállingóztak a ház elé a köszöntésünkre. Sorba megöleltem mindenkit. Milicas(Lucifer nagybátyó kisfia) nem is akart elengedni. De amikor elengedett áment a másik Riasra és őt se nagyon akarta elengedni.

Körbevezettük az új családtagokat a házban és én bezárkóztam a szobámba. A szobámba, amihez annyi emlék köt. Emlékszem, amikor vihar volt, mindig rám tört egy roham. De amikor Ő velem volt viharok idején semmi bajom nem volt. Sokszor aludtunk együtt azon a hatalmas ágyon, ami a szobaajtóval szembe helyezkedett el. Vihar idején mindig szorosan átölelt és együtt dúdoltunk valamit, hogy megnyugodjak…

Gyorsan kipakoltam és lelkileg felkészültem a rám váró küzdelemre… amit csak úgy emlegetünk, hogy ”Rángassunk fel valami göncöt Riasra az akarata ellenére”. Nem volt sok időm a lelki feltöltődésre, mert fél óra múlva már meg is jött az öltöztető brigád (mama, Rias és a lányok Rias szolgái közül) Amikor végre sikerült nekik legyőzniük engem és készen lettem megkönnyebbülten felsóhajtottam és kijelentettem, hogy kimegyek cigizni.
- Rendben. De közben figyeld, hogy jönnek e a vendégek.
- Hai…Hai…Hai! – mondtam és háttal nekik még intettem jelezve, hogy értettem.

Kint szakadt az eső. A bejárati ajtó előtti kis előtető alatt álltam és szívtam a cigimet és közben gondolkodtam. Vajon már megint kik jönnek vendégségbe. Talán az a fiú is jön. Talán Ő még emlékszik rám? Talán felismer majd ilyen hajjal? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futkostak az agyamban, amikor kicsit messzebbről hangokat hallottam.
- Minek kellett ezt rám erőltetnetek?! – hallottam egy ideges hangot, ami kissé idegesnek tűnt.
- Azért Cast, mert ilyenkor illik elegánsan felöltözni. – hallottam egy nyugodt női hangot, amibe egy kevés gúny is vegyült.
- Fiam, lehet, hogy itt lesz az a lány is. – mondta egy férfi hang bíztatóan.
- Re-Remélem igazad lesz… - mondta a fiú. Én feléjük fordultam, hogy köszöntsem őket kedvesen mosolyogva, de amint megláttam a felénk közeledő alakokat lefagytam. A velem szembeálló srác is és szinte egyszerre kiáltottunk fel.
- TE MEG MI A FRANCOT KERESEL ITT?!
- Én a családomhoz jöttem haza karácsonyozni. Ez szerintem természetes. De te meg mi a francot keresel itt… Vöröske?! – kérdeztem vissza ingerülten.
- Lord Gremory hívott meg minket, mert közeli barátok a szüleimmel. – mondta Castiel idegesen.
- Ezek szerint… Veled kell… Töltenem a karácsonyomat… - mondtam a végére suttogássá halkuló hangon.
- EZ NEM LEHET IGAZ! – mondta szinte őrjöngve Castiel.
- Nekem mondod?! Reménykedtem, hogy a szünet alatt nem kell ezt a hülye képedet látnom! - Kiabáltam neki. Amióta Debora visszatért eltelt egy hónap és… eléggé megromlott a kapcsolatunk. Castiel azt hiszi, hogy én vagyok a bunkó hárpia Debivel szembe és én akarom eltűntetni innen (ez utóbbi mondjuk igaz) és nekem nem hisz, csak Debinek, aki szerintem már megint manipulálja, mint ez előtt is.
- Te beszélsz kis hárpia!? Amióta Debora visszajött elviselhetetlen vagy és egy bunkó szemétláda! – kiabált nekem vissza.
- Én vagyok a kiállhatatlan?! Nem is tudom ki volt az, aki megalázott mindenki előtt és inkább egy kis ribanc szukkubusznak hisz, mint nekem, akinél meglehet mondani, ha hazudik! Mellesleg a csaj már megint csak manipulál téged, mint akkor, amikor jártatok!
- Most meg ezzel jössz?! Hogy manipulál engem?!
- De ez az igazság! Ő maga mondta, hogy ”Azt az idióta Castielt gyerekjáték, az én kis ügyeimre felhasználni.”
- És honnan vegyem, hogy igazat mondasz?!
- Bebarnult a szarvam?
- Nem. De ennek mi köze a hazugságodhoz? – kérdezte idegesen.
- Ha bebarnul a szarvam azt jelenti, hogy hazudok!
- Akkor bizonyítsd be! Hazudj nekem!
- Amber olyan aranyos és kedves leányzó! Múltkor is együtt mentünk el shoppingolni! – mondtam nyávogós hangon. Castiel szeme elkerekedett, mert látta, hogy a szarvam barnára váltott.
- Zöldike…
- Na, gyerekek! Tessék abbahagyni! – mondta a Cast háta mögött álló nő. Én még egyszer idegesen Castielre néztem, majd sarkon fordultam, és mint a villám bementem a szobámba, ahonnan időközbe eltűntek a népek. Rávetettem magam az ágyra és magzatpózba összekuporodva feküdtem és küzdöttem a könnyeimmel.
- Mért pont neki kellett itt lennie? Miért pont most? Miért pont ez a marha van itt? - motyogtam és eleredtek a könnyeim…

Castiel’s pow

-Ki volt ez a lány? – kérdezte apám kíváncsian.
- Rias… az egyik osztálytársam…
- Nekem úgy tűnt sokkal több annál. – mondta anyu.
- Ugyan…hülyeség… Most nem túl fényes a dolog kettőnk közt… - mondtam és lehajtottam a fejem.
- Azt láttuk…
- Megyek a szobámba… - mondtam és elmentem az én kis szobámba, amibe minden nyáron megszálltam, amíg itt voltam Gremoryéknál. Bementem és lepakoltam a cuccaim. Körbenéztem a szobába és egy csomó emlék jutott eszembe. Az a lány szinte mindegyikben ott volt. Vihar idején mindig átjött hozzám, vagy megkért, hogy mennyek át hozzá, mert rohama volt akkor, ha nem voltam mellette. De egy rövid idő után már magamtól is átmentem hozzá. Gyorsan megkerestem a kis járatot a falban. Egy járat, amin keresztül bárhova átjuthattunk a lakásba. Ezen keresztül közlekedtünk. Az egyik elágazásnál egy kis lyukba kötöttünk ki, ahova bevittünk egy matracot és egy lámpát. Oda menekültünk be, ha valamit csináltunk, ami miatt kerestek minket.

A bejáraton bemásztam és elindultam a kis ”szoba” felé. Arról a lyukról csak mi ketten tudtunk. Amikor odaértem a lámpa mér égett. Ahogy bemásztam a matracon Zöldike feküdt. Az arcán könnyek nyoma látszott. Hosszú szempillái könnyektől csillogtak. A kézfején körömnyomatok látszottak. A haja szépen meg volt csinálva. Az a hosszú zöld haj… Az egyik fonatba egy rózsaszín tincset láttam. Azt hittem, hogy csak a szemem káprázik, de amikor közelebbről szemügyre vettem, tényleg rózsaszín volt. A szarvai kékek voltak, ami a szomorúságot jelentette. Így olyan védtelennek tűnt. Így ránézésre senki sem gondolná, milyen egy kemény és erős lány.

Egy ideig gondolkoztam, hogy most mit csináljak. A vége az lett, hogy a lehető legóvatosabban bemásztam a matrac fal felöli oldalára és szorosan Rias mellé feküdtem. Amikor odafeküdtem ő megfordult és így felém volt az arca. Én óvatosan átöleltem. Akármennyire is haragszom rá azért, amit Deborával csinált, attól még… Szeretem. Ahogy ott feküdtem egy idő után én is elaludtam.

Rias’s pow

Amikor eleredtek a könnyeim a szobámba úgy gondoltam, jobb lenne bevonulni a kis rejtett kuckóba, ahova egy alagút rendszeren keresztül lehet eljutni. Az alagút bejárata az ágyam melletti éjjeli szekrény mögött volt. Erről a járatról csak én és az a fiú tudott. Azért mentem oda, mert ha valaki most benyitott volna a szobámba elkezdett volna kérdezősködni, hogy mi a baj. Én meg nem akarok róla beszélni. Bemásztam a kis szobácskába és lefeküdtem a matracra. Ott már nyugodtan hagytam a könnyeimet előtörni. Szép lassan álomba sírtam magam…

Amikor felébredtem erős karokat éreztem magamon, amik gyengéden átöleltek. Egyből arra gondoltam, hogy az a srác lesz az, hiszen csak mi tudunk erről a helyről. Gyorsan elkezdtem az emlékeim között kutakodni, hogy milyen néven szoktam szólítani. Valamit, amit csak én szoktam neki mondani. Meg is találtam egy rövid keresés után azt a nevet.
- Cassy? – kérdeztem halkan.
- Ri-chan? – hallottam meg azt a kis ”becenevet”, amin ő szokott szólítani engem. A szemeim mint a villám kinyitódtak és ránéztem a fiúra.
- Ca- Castiel? – néztem rá teljesen elképedve. Erre hirtelen ő is kinyitotta a szemét és elkerekedett szemekkel nézett rám. Gyorsan elengedett én pedig arrébb húzódtam (már amennyire abban a kicsi lyukban az lehetséges volt)
- Zöldike?
- Mért ki más? Az öreganyád? – kérdeztem vissza gúnyosan.
- De nem az… Hanem… Ri-chan? – nézett rám reménykedve. Én egy pillanatig tétováztam majd halványan elmosolyodtam.
- Igen… Cassy. – Castiel gyönyörű szürke szemei elkerekedtek és hitetlenkedve nézett rám. Én sóhajtottam egyet és átváltoztattam a hajam rózsaszínné, mint amilyen régen volt. A zöld szemem is piros lett újra. – Me-Megtennéd, hogy nem bámulsz ennyire? – kaptam el gyorsan a szemem a Vörikéről és éreztem, hogy elvörösödik az arcom.
- Bo-Bocsi csak… Ez… Ez hihetetlen…Ez lehetetlen…
- Ugye? Gyere ide egy kicsit! – mondtam és a kezemet kinyújtottam Cast homloka felé. A homlokára tettem a kezem és a szemem fehéren felragyogott. Cast haja lassan fekete lett. – Így jobb. – mondtam mosolyogva.
- Te tudtad? – kérdezte értetlenül Cast. Én csak megráztam a fejem.
- Csak az előbb jöttem rá.
- És mitől lett zöld a hajad? Amikor legutoljára itt találkoztunk még rózsaszín volt.
- Hát… Tudod… Izé… - dadogtam össze vissza. Én tudtam miért lett zöld, de hogyan mondjam el neki, hogy ne legyen még ennél is zavarba ejtőbb a helyzet.
- Bökd már ki!
- Hát… Emlékszel arra a nyárra, amikor utoljára voltunk itt együtt?
- Igen. – válaszolta értetlenül Cast.
- És emlékszel a búcsúzkodásra?
- Igen… - mondta még mindig értetlenül. Én a szemébe néztem, hogy végre rájöjjön. Aztán elvörösödött az arca. Leesett neki. –Azt akarod mondani, hogy… A-Az miatt? – én csak bólintottam. – De, de miért?
- Tudod mi az a kiválasztás?
- Igen, persze hogy tu… Azt akarod mondani, hogy mi ketten…? – bólintottam válaszként. – És te ezt honnan veszed?
- Papa mondta… Amikor bezöldült a hajam…

Kínos csend telepedett ránk. Mind a ketten a gondolatainkba mélyedtünk, hogy most mit kéne csinálnunk. Végre rájöttünk egymás kilétére, de most mit csináljunk. Én már arra gondoltam, hogy visszamegyek a szobámba és már fordultam is vissza, amikor Castiel a derekamnál óvatosan átfogott és visszatartott. Majd óvatosan odahúzott maga mellé és átölelt. Én odabújtam hozzá és lehunytam a szemem. A fejemet belefúrtam a mellkasába és mélyen belélegeztem az illatát.
- Sajnálom… - mondtam halkan.
- Ugyan mit? – kérdezte értetlenül Castiel.
- Hogy egy kiállhatatlan liba voltam az utóbbi időben.
- Semmi baj! – mondta nevetve Cast. – Bocs, hogy nem hittem neked…
- Már hozzászoktam, hogy nem hisznek nekem…
- Figyelj, én…
- RIAS! CASTIEL! HOL VAGYTOK? – hallottuk a kiabálást a szobák felől. – GYERTEK ENNI!
- MEGYÜNK! – kiáltottuk vissza egyszerre. Már éppen másztam volna kifelé, amikor megcsörrent a telefonom.
- Halló? – szóltam bele a kis készülékbe.
- Szia Törpe! Zavarlak?
- Szia Miyo! Nem. Miért?
- Átmehetek hozzátok, hogy ne legyek egyedül? – kérdezte reménykedő és szomorkás hangon.
- Mi most nem vagyunk otthon, mert itt vagyunk papiéknál … Egyedül vagy otthon?!
- Igen… Én ki vagyok tiltva otthonról, de a barmoknak kötelező hazamenniük. Alexym is hazament és én egyedül maradtam…
- Maradj ott ahol vagy! Lebeszélem az öregekkel, hogy elmehessünk érted!
- De nem akarok zavarni…
- Nem zavarnál. Azt meg nem engedem, hogy egyedül töltsd a karácsonyt.
- Rias… Köszönöm! – mondta kissé elérzékenyülve.
- Ugyan nincs mit! Sietünk!
- Okés! Szia!

Castiellel mint a villám kirohantunk a többiekhez. A családtagok értetlenül néztek ránk, amit meg is értek. Lihegve, tiszta vörös fejjel berontottunk a nagy nappaliba.
- Mi ez a rohanás? – kérdezte papi.
- Papi, elmehetünk a legjobb barátnőmért? Szegény egyedül van otthon és nem mehet haza, mert ki van tiltva otthonról.
- Jaj, szegény! – mondta mami együtt érzően.
- Menjetek el érte, de siessetek vissza! – mondta papa mosolyogva.
- Köszönöm! Gyere Vöri! Te velem jössz! – mondtam és a karjánál fogva elhúztam magammal a szobám felé. Ott gyorsan nyitottunk egy mágikus kört. Nem volt most időnk a vonatra. Ez egy sokkal gyorsabb megoldás, bár nem nagyon szoktuk használni. De ha sürgős, akkor ezt használjuk. Gyorsan ráálltunk a körre és elmentünk Miyoért. A házuk nappalijába érkeztünk. Gyorsan felmentünk a szobájába. Amint kinyílott az ajtó és beléptem rajta Miyo már a nyakamba ugrott.
- Rias! Köszönőőőm!
- Mondtam, hogy nincs mit. De gyorsan pakolj össze és öltözz át valami elegantébe. – mondtam nevetve.
- Értettem! – azzal elviharzott a bőröndjéért, belepakolt néhány ruhát és még más szükséges dolgot. Segítettem neki kiválasztani a ruhát és segítettem megcsinálni a haját. Szerintem nadon szép lett. Egy rövid fekete szoknyát adtam rá és egy sárgászöld pántnélküli fölsőt és egy fekete blézert. A magas sarkút megtiltottam neki ezért egy lapos talpú fekete balerina cipőt vett fel. Gyorsan lefotóztuk és elküldtük Alexynek, hogy lássa, milyen csinos a barátnője. Aztán a cuccaival együtt visszatértünk a birtokunkra. Miyo ámuldozva nézett végig a kastélyon, aminek bejárata elé érkeztünk. Gyorsan körbevezettük és a cuccait beraktuk a szobámba. Legutoljára hagytuk a nappalit, ahol mindenki volt. Miyo egész végig belém karolva jött mellettem. Én meg Castielbe karolva. Arra számítottam, hogy a személyzet furcsának fogja tartani, hogy egy bukott angyallal kart karba öltve mászkálunk a SÁTÁN kastélyában. De nem. Mind mosolyogva és vidáman köszöntek nekünk. Semmi meglepettséget vagy félelmet nem láttam az aurájukon. Ettől én is boldogabb lettem. Miyo meg ámuldozott egész végig. Szerintem sose gondolta volna, hogy egyszer eljut erre a helyre. A nappaliba már mindenki izgatottan suttogott. Amikor beléptünk hárman összekarolva mindenki felénk kapta a fejét.
- Megjöttünk! – mondtam mosolyogva.
- Jó-Jó estét! – mondta félve Miyako.
- Sziasztok! Üdvözöllek nálunk! Lord Gremory vagyok, Rias nagypapája. – jött oda papi mosolyogva és kezet csókolt Miyonak. A lány teljesen zavarba jött.
- Mi-Miyako Rainbow vagyok. Na-Nagyon örülök a találkozásnak!

Sorba mindenki mosolyogva bemutatkozott és üdvözölte barátosnémet. A vacsora vidáman telt. Mindenki nevetett és viccelődött. Papa már megint elkezdte mondani a fárasztó poénjait, amin mindenki a földön fetrengett a nevetéstől. Elmeséltük milyen hülyeségeket csináltunk a tanév eddigi részében. Hogy Miyoéknál milyen jót pokereztünk és hogy jártak a fiúk. Hogy szegény Alexy milyen feladatot kapott. Miyo egy csomót mesélt arról, milyen hülyeségeket szoktak csinálni a tesóival. Azokon is mindenki sírva röhögött. Azt is mesélte, hogy Alexy majdnem felgyújtotta a konyhát egy rántotta sütése miatt, hogy Hideki hogy szokta páros lábbal lerúgni Miyot a vízágyáról és még sorolhatnám. Aztán eljött a kornyikálás ideje.
- Rias, te jössz! Kérjük a megszokott éneklést! – mondta Lucifer bátyó, aki már a szeme alól törölgette a könnyeket.
- Ne kezdjen inkább Issei az Oppai Dragon dalával? – mondtam csipkelődve.
- Ne! Azt inkább ne! – mondta Rias a fejét fogva.
- Rendben. Akkor kezdem… - mondtam nevetve. Elővettem a hangszereket, előkerestem a dalokat a fejemből és elkezdtem az éneklést.

Látom, mi maradt belőled
És tűnt el jeges szemed sötétségében.
Egy szenvedélyes álom nyugszik összezúzva
A bizalom és félelem között.

Ha célok nélkül élsz és félrenézel,
Mert gyenge vagy
Egy nap te magad taszítod el
A szeretted.

A mocsok visszatért
a véget érhetetlen álomból,
Hogy elkezdjen magába temetni.

Fesd be a lelked karmazsin vörösre
És törd szét darabokra!
Csak az igazságnak áldozd fel életed,
Mely a szelek útjának végén vár rád.

Szárnyalj a Mélységbe le,
Míg meg nem leled békéd!
Bízd a vágyad egy mosollyal a sorsra!

Hajadonok küldetése!

Ezzel kezdtem és így ment tovább és tovább. Órákon keresztül csak énekeltem és énekeltem. A többiek táncoltak, vagy velem együtt énekeltek. Egészen hajnalig buliztunk. Miyot sikerült a familynek leitatnia. Szegény lányt beraktuk a szobámba. Én gyorsan átöltöztem a pizsamámba és átköltöztem Castielhez és ott aludtam vele. Mint a régi szép időkben.

Reggelre leszakadt a hó és vagy térdig érő hótenger terült el a kastély körül. Reggeli után felöltöztünk. Sapka, sál, nagykabát és bakancs. A család és Miyo még aludt, amikor Castiellel már

kint voltunk az udvaron. Kimentünk hó csatázni. Jól megdobáltuk egymást és a végén döntetlenbe egyeztünk meg. Pihenés képen elsétáltunk a cseresznyefámhoz, ahol először találkoztunk. A hintaágy még mindig ott lógott az egyik vastag ágán. Kopasz ágai fehérek voltak a rá esett hótól. Lesöpörtük a havat a hintaágyról és leültünk rá és mindenféle hülyeségről beszélgettünk. A leheletünk már látszott a hidegtől és időközben újra elkezdett szálingózni a hó. Egy kis idő után Riasék is kijöttek hozzánk Milicassal és a többi velünk egykorú démonnal. Miyo is velük jött. Valaki leült mellénk, míg a többség hógolyózott vagy hóembert épített. Mindenki örült a hónak és, hogy egy kicsit együtt lehetünk. A végén ég a nagyszülők és Luciferék is kijöttek hozzánk. Hoztak nekünk forró csokit és azt iszogattuk kint a hótenger közepén. Ahogy a körülöttünk szaladgáló és hó csatázó társaimat láttam elmosolyodtam. Régen ez a hely mindig elhagyatott volt és csak én voltam itt. Most viszont az egész család ott volt kint és együtt nevetgélt és iszogatta a jó kis forró csokiját. Ez a látvány boldoggá tett. Ennél szebb karácsonyra még csak nem is vágyhattam volna. Egy közös kép is készült Riassal és Isseivel. Nagyon cukik lettünk.

Pár nap volna hazamentünk, vissza a saját házunkba és vissza a mindennapi életünkhöz, tele új gyönyörű és vidám emlékekkel. Miyo ezért örökké hálás lett nekem, hogy elvittem magunkhoz ünnepelni. Nagyon jól érezte magát. Castiel pedig… Végre tudom, hogy ő az, akit én évek óta visszavárok a birtokra, hogy újra együtt dudolásszuk a dalainkat.

Jelentés magyarázat:
*Onee-chan : idősebb lánytestvér megszólítása
** Koneko – chan : A ”Koneko” az tulajdon képpen kismacskát/kiscicát jelent. A ”chan” egyfajta megszólítás.
*** Issei-san . A ”san” is egyfajta megszólítás, amit szinte bárkinek mondhatsz. De akár a tisztelet egyfajta kifejezője is lehet.
**** Odin-sama : Odin a mindenek atyja egy skandináv istenség. Thor és Loki apja. A ”sama” megszólítást az istenek nevénél használják főként.
Ezt nem csillagoztam be, de azért ide írom:
Hai! – japánul az igen.

A többször is emlegetett kiválasztást majd a történet folyamán elmagyarázom. Úgy gondoltam, hogy már így is elég sok mindent elárultam ebben a részben, nem kell még ezt is. Maradjon ez egy kis rejtély. Ahogy az is, miért lett Rias haja zöld. Vajon mit csinált Castiel? Tippek jöhetnek! ;)

Szeretnék tőletek ötleteket kérni, hogy esetleg mit lehetne csinálni Szilveszter alkalmából. Valamivel szeretnélek meglepni titeket. Így előre is Boldog Új Évet kívánok és utólag is Boldog Karácsonyt!
Puszi: Rias ^^