2. Ismerjük meg az osztályt

Másnap a kelés ugyan úgy ment, mint előző nap. Macska, nyúl és ébresztő kórus ébresztett + fény, ami kiégeti a szemem. Ugye milyen jó?! Ugyan azt a farmer rövidgatyót vettem fel, mint tegnap. Viszont, most egy zöld pólót vettem fel az elején egy Bleach logóval. Előző nap rockbanda logó, most anime logó, holnap meg videó játék logó lesz? Lehet, még eldöntöm. Na, mindegy! A hajam ugyan úgy lett megcsinálva, mint az első nap. Igazat megvallva, nekem mindig így van a hajam. Szeretem így hordani. Reggelire ettem egy pirítóst aztán ennyi, kifújt. Ja, és ittam egy tejeskávét! Az már valami! Aztán beleléptem a fekete tornacipőmbe és elindultam a suliba. A hugi pár perccel utánam indult útnak, mert később fejezte be a kaját. Félúton utolért, addig zenét hallgattam. Az osztályba beérve leültem a helyemre. Vöri még nem volt az osztályban. Hála égnek! Minél később látom, annál jobb! Pár perc múlva belépett az imént említett személy és lezuhant a mellettem lévő székre. Az arcomat kezdte fürkészni. Először nem zavart, gondoltam majd csak abbahagyja. De 2 perc után már zavart.
- Mi a francért bámulsz hülye gyerek?! – kiabáltam rá a padtársamra. Mire ő elröhögte magát.
- Hű, de hamar felkapja valaki a vizet! – mondta röhögve. Erre én csak azzal reagáltam, hogy a könyökömmel oldalba böktem. – Hé, ezt azért megéreztem!
- Így jártál! Legközelebb gondolkodj, mielőtt beszélsz! – mondtam gonosz mosollyal. – De amúgy miért bámultad a fejemet?

- A sebet tanulmányoztam. Hogy maradt ott ennyi év után is? – kérdezte kíváncsian.
- Úgy, hogy egy fénylándzsa okozta. Az pedig nem egy hamar gyógyul be. Ez pl. nem is fog.
- Értem. Akarod, hogy bemutassalak az osztálynak?
- Majd pont téged kérlek meg, hogy bemutass akárkinek is! – feleltem gúnyos hangon, mire ő bevágta a sértődött arcot.
- Mért ne? Legalább sikerülne kijavítani a bunkóságom.
- Felőlem…De remélem normálisak, akiket bemutatsz! – feleltem fenyegető hangnemmel.
- Persze! Hülyékkel nem barátkozom! – mondta gonosz vigyorral.
- Nem tetszik nekem ez a vigyor!
- Nem tudom, miről beszélsz! – felelte még mindig vigyorogva. Mázlijára ekkor lépett be a tanár, ezért nem tudtam lecsapni. Előre felkészültem erre a napra, ezért hoztam magammal cigit, ha esetleg megint felidegesítenének. Matek órával kezdtünk. Normálisak ezek?! Első órába matekot, amikor a gyerekek tuti be fognak aludni, mert még szinte félig alszanak. Nekem majdnem sikerült, meg a padtársamnak is. Felváltva ébresztgettük egymást. Vicces volt. Volt olyan, hogy Cast már félig aludt és, amikor ébresztgettem azt mondta” Anyu, még nem akarok felkelni!” Én meg jól kiröhögtem érte. Az előttünk ülő fehérhajú lány és Yuko is kuncogott. Tuti ők is hallották. A nagyszünetbe kimentünk egy fura kertes részre. Ott ültek azok az emberkék, akiket az osztályban láttam. Kivéve a bukott angyal csaj és egy szőkeséget meg még 2 csajt, akik szerintem a szőkeség talpnyalói.
- Srácok! Újhús! Ismerkedni rángattam ide! – mondta röhögve Castiel. Ezért még kinyírom! gondoltam magamban.
- Szia! A nevem Kelly Blood! – jött oda hozzám egy vörösesbarna hajú, ezüst szemű lány. - Helló! Én Rias Gremory vagyok! Nem vagy véletlenül vámpír? – kérdeztem meg Kellytől.
- A nevemből gondolod ugye? – mire én bólogattam. – Amúgy igen, az vagyok. Te pedig, ha jól sejtem… - ennél a mondatnál beleszagolt a levegőbe. - …démon vagy igaz?
- Igen…vagyis nem teljesen… - fogtam meg a tarkómat. Erre mindenki értetlenül nézett rám.
- HOGY ÉRTED? – kérdezte mindenki egyszerre.
- Apám démon volt…
- Nem is akármilyen démon! – mondta egy barnahajú, smaragd zöld szemű srác. Elég jól nézett ki! Erre mindenki helyeslően bólogatott.
- Anyám pedig egy elf volt. – erre mindenkinek az álla a földet súrolta.
- Ne viccelődj! Az lehetetlen! – mondta a vöröske a hátam mögül.
- Te hülye! Ha nem lennék elf, akkor hogyan lenne hegyes fülem?! A démonoknak nincs! Ilyennel meg nem viccelődök. Ha akarod be is bizonyíthatom.
- És a szarvak? – kérdezte a Vöröske érdeklődve.
- Az...diclonius... – mindenki elsápadt és ledermedten nézett rám.
- De akkor a hajad nem rózsaszín lenne? - kérdezte egy fehér hajú csaj.
- Hát történt velem valami, amitől bezöldült a hajam. De amúgy pink volt.
- És ezt hogy bizonyítod be? Hiszen ez lehetetlen elvileg. - kérdezte pimaszul a vörös.
- Megoldható, hogy lássátok a vektorjaimat. Ezeket meg tudom nektek mutatni és mondjuk...MEGFOJTOM A VÖRIT! – mondtam gyilkos vigyorral. Erre mindenki jót röhögött vagy néhányan helyeslően kiabálták”Nyírd ki!” meg hasonlókat.
- Na, azt próbáld meg Zöldike! – mondta és elkezdett kergetni. Én meg olyan ügyi voltam, hogy egy macskát megszégyenítő ügyességgel felmásztam a kert közepén álló fára. Még jó, hogy én nem hordok szoknyát. – Hé, gyere le zöldike! – kiabált fel Castiel.
- Dehogy megyek! Nekem itt tökéletes! – feleltem vigyorogva.
- Ne akard, hogy én felmásszak! – fenyegetett meg a Vöri.
- Fel se tudnál mászni! – vágtam vissza röhögve.
- Te akartad! – azzal elindult a fa felé és  tíz másodperc múlva ott állt mellettem a fán. Pontosabban lebegett, mert fel repült a kis szemétláda.
- EZ CSALÁS! ÉN SE REPÜLTEM! – mondtam sértődötten.
- Na, hol marad a kinyírásom? – kérdezte vigyorogva.
- Nem akarom már a második napon kirúgatni magam. Majd, talán ha elegem lesz a suliból. Addig várnod kell vele. – mondtam pimaszul, majd leugrottam a fáról. Négy méter magasan voltam. Vektorral tompítottam az esést. Így az érkezésem helyén volt 2 tenyérnyom a két lábam mellett.
- Te egész végig ezt tervezted! – kiabált le a fáról a Vörörske röhögve.
- Naná! Nem ölök meg másik démont! Na de azért jöttünk, hogy ismerkedjünk.
- Akkor én kezdem! A nevem Asia Istalry! Én fény tündér vagyok. – állt fel egy fehér hajú, zöld szemű lány. Fehér egybe ruha volt rajta, amin volt egy zöld szalag a derekán.
- Én Rosalya White vagyok és vámpír vagyok! – állt fel egy szintén fehér hajú lány. Neki sárga szeme volt és sokkal hosszabb és gyönyörűbb haja, mint bárkinek a körünkben. Nagyon rövid szoknyát és egy combig érő magas sarkú csizmát viselt. Nagyon szép lány. Ő az, aki előttem ül, Yuko( csillám póni XD)mellett. Kapásból két vámpír.

Majd sorba bemutatkoztak a többiek is, csak az a barna hajú srác nem. Még volt öt perc a szünetből, de a többiek már befelé indultak. Castiel még kint maradt, hogy elszívjon egy cigit. Én is elindultam az osztály felé. A főfolyosón megállított a szőkeség, akit hiányoltam az osztálytalálkozóról. Mellette volt a 2 kis talpnyalója. Egy barna hajú csaj és egy ázsiai kis csaj. A szőkeség úgy nézett rám, mint akit meg akar ölni.
- Te vagy az új csaj igaz? – kérdezte a szőke ribanc. – Szállj le a pasimról, oké?! – mondta fenyegető hangon.
- Ki az a hülye, aki a te pasid? Sajnálom szegényt.
- Te tényleg ennyire hülye vagy? Castielről beszélek! – mondta sértődötten a”hercegnő”. Nem bírtam tovább. Előtört belőlem a röhögés.
- Hogy Castiel lenne a te…pasid…HAHAHAHA! Annyira még ő sem hülye! – már a földön fetrengtem szinte a röhögéstől.
- Ne röhögj! Ha még egyszer hozzányúlsz, megöllek!
- Állj be a sorba! Már egy egész faj ki akar engem nyírni. – mondtam , de még mindig nem bírtam abbahagyni a röhögést. – A családom nem igazán kedvelt a fallen angelek körében.
- Nem is csodálom. De jegyezd meg, amit az előbb mondtam. Megöllek, ha egy ujjal is hozzá érsz. Gyertek csajok! – azzal fogta a kis öl ebeit és eltipegett. Még ott röhögtem egy ideig a folyosón. Idő közben Castiel is odaért hozzám. Amint megláttam újra előtört belőlem a röhögés.
- Neked meg mi bajod? Mit szívtál? – kérdezte pimaszul.
- Ta-találkoztam a te állítólagos csajoddal! – erre még jobban előtört belőlem a röhögés.
- A mimmel? Nekem most per pillanat nincs csajom. – kérdezte értetlenül.
- Valami szőke picsa ide jött a két kis blökijével és azt mondta, hogy a barátnőd és ha hozzád merek érni kinyír.
- Már megint ez a csaj! – csapott a fejére Castiel. Én még mindig röhögtem.
- Ki volt a kis szöszi?
- Amber. Egy angyal. – ahogy ezt meghallottam, még jobban elkezdtem röhögni.
- Pont az a csaj!? Egy angyal?! – mondtam röhögve.
- Ja. Ő a drága DÖK elnök húga. És már kis korunk óta belém van zúgva. Most meg azt próbálta neked beadni, hogy a csajom…Ezt még tőle se vártam volna. – a végén már ő is vigyorgott a dolgon.
- Nem komplett a csaj. Na de mennyünk órára, mert mindjárt elkésünk. – azzal fogtam magam és elfrohantam az osztály felé. A nap további részében nem találkoztam”Castiel barátnőjével”. Végül, nem volt szükségem a cigimre. Elvoltam nélküle is. A suliból egyedül mentem haza, mert Akenonak 7órája volt., nekem meg csak 6. Otthon fogtam magam és leültem mangát olvasni. Van egy 4 polcos szekrényem, amin csak mangák vannak. Miután már fájtak a szemeim, zenét hallgattam. Akeno utánam 1 órával ért haza. Rögtön megebédeltünk együtt. Elmesélte, hogy ő lett az osztályában a DÖK tag. Én pedig elmeséltem neki Amber hercegnőt. Jót röhögött a dolgon. Ebéd után megírtuk a leckét, megtanultuk azt a kevés tanulni valót. Este 20óra körül még világos volt kint, ezért besötétítettünk. Ő megcsinálta a pattogatott kukoricát, amíg én kerestem valami jó horror filmet. Egymás mellett ültünk a nappaliban, mellettünk a kukorica, ölünkben egy-egy nagy párna, hogy legyen mivel eltakarni a szemünket, ha kell.

Utána mind a ketten elmentünk fürdeni és aludni. Ezek után, nem néztem este animét, hanem rögtön elaludtam.

1. Az új suli

Augusztus 31. van. Az utolsó nap a nyári szünetből. Holnap kezdek a húgommal együtt az új suliban. Ragyogó! Alig várom…! Nem akarok suliba menni! Megint egy új suli! Tele gyökerekkel és biztos sok beképzelt picsa is lesz a suliban. Tudjátok, azokra a tipikus cicababákra gondolok, akik azt gondolják, hogy ők a világ szépei, és mindig talpnyalókkal mászkálnak. Nem bírom az ilyen libákat. Az ilyeneknek legszívesebben izomból megcipőzném a veséjét. Ugye milyen pozitívan állok hozzá? Mint mindig.

A húgom tényleg pozitívan fogja fel. Az az elképzelése, hogy biztos cuki osztálytársai lesznek, csupa aranyos kis 9.-es és be fog majd pasizni. Az utolsó mondjuk valószínűbb, ugyanis a húgom nem egy ronda lány. Sőt! Hiszen Gremoryból van! És egy olyan személyiség, akit nem lehet nem szeretni. Már azt tervezgeti, hogy nekem fog szerezni egy barátot. NEKEM! BARÁTOT?! Ugyan már! Az nehezebb, mint túlélni egy atomtámadást egy átlag embernek. Ugyanis én nem olyan vagyok, mint a húgom. Oké, én sem vagyok ronda, de a személyiségemmel van egy apró probléma…Na jó! Egy HATALMAS probléma van velem. Nem is egy! Minimum 3 amit most kapásból fel tudnék sorolni. 1. gyakran bekattanok és elvesztem a fejem, ha szidják a családom, ami mondjuk érthető csak a velejáró dolog nem, hogy olyankor akár a bizonyos illetőt ki is nyírnám ott helyben.2. fajgyűlölő vagyok, főleg ha a bukott angyalokról van szó.3. a legtöbb dologhoz úgy állok hozzá, hogy nagy ívből leszarom az egészet. Itt ne feltétlenül a tanulásra gondoljatok! Tanulok én, mert nem akarok szégyent hozni a családomra. A szabályokra, a tiltott dolgokra és hasonlókra gondoljatok a leszarom dolgok alatt.

Szóval, most itt vagyunk a nyár utolsó napján, Tokyotól nem messze egy kisváros legszélén lévő kis családi házban a húgommal, a kutyámmal, a macskámmal és a nyuszimmal. Kipakoltunk már mindent a dobozokból és elfoglaltam a toronyszobám. Amíg Akeno csinált valami vacsit, addig én körbejártam a környéket. A fülhallgatómban üvöltött a rock zene, a lágy szellő simogatta hófehér arcomat. Mivel még jó idő volt egy farmer rövidnadrágban és egy zöld ujjatlan pólóban sétáltam. Alaposan megfigyeltem a szomszédos házakat. Egészen a suliig elsétáltam és alaposan megjegyeztem az utat. Az iskola épülete sokkal nagyobb volt, mint a régi sulimé. Elég szép épület, szépen fel van újítva. Miután megcsodáltam a sulit, hazafelé vettem az irányt. Ez a kis túra fél órát vett igénybe. Nincs is olyan messze a suli. Otthon amint beléptem, finom illat csapta meg az orrom.
- Visszajöttem!- kiabáltam be, miközben kiléptem a cipőmből.
- Hamar visszajöttél. Akkor nincs is messze a suli. Ez jó hír. – mondta a folyton mosolygós húgicám.
- Nincs messze. Megjegyeztem az utat. Akár gyalog is mehetünk. Mit alkottál, amíg nem voltam itt?
- Semmi különöset, csak egy kis rizsgombócot. Vacsira elég lesz.
- Igen. Jaj neee! Holnap suli! – futott át az agyamon a megvilágosodás.
- Azzal mi a baj? Biztos kedvesek lesznek az osztálytársaid!
- Én abba nem lennék olyan biztos.
- Szerintem pedig igen! Az a baj, hogy mindenhez rosszul állsz hozzá!
- Én ilyen vagyok, ezen nem tudsz változtatni!
- De legalább próbálj meg egy picit pozitívan gondolkodni! Lécíí! A kedvemért! – fordult oda hozzám és rám nézett a nagy felemás színű szemeivel.
- Megpróbálom, de nem ígérek semmit! – feleltem mire ő elégedetten ment be a konyhába a vacsoránkért. Megettük a vacsorát, elmentem hajat mosni és zuhanyozni. Amíg én szárítottam a hajam addig Akeno elvégezte ugyan ezt a műveletet. Majd ő is megszárította a haját. Utána mind a ketten nyugovóra tértünk. Olyan 22:00 körül mind a ketten bezárkóztunk a szobába. Akenot ismerve rögtön elaludt. Én még kb. 23:35-ig animéztem a telefonomon. Éppen Lovely Complexet néztem.

Másnap reggel 7kor arra keltem, hogy nyitódik az ajtó és betrappol a macskám. Felugrik az ágyamra és elkezd mellettem nyávogni. Vele együtt szólt az ébresztőm és topogott a nyuszim.
- Jó reggelt! Felkelni! – szólt be a szobámba Akeno, mire én úgy reagáltam, hogy a fejemre húztam a takaróm. Erre bejött a szobámba, felhúzta a redőnyt és lehúzta a fejemről a takarót. Az ablakon beszűrődő fény bántotta a szememet.
- Azt mondtam felkelni! – parancsolt rám megint.
- Jól van na! De még nem járt le a szundim! – mondtam sértődötten.
- Nem baj! Kibírod! Gyerünk! El akarsz késni az első napodról?
- Igazság szerint, be se akarok menni! – feleltem és felültem az ágyon.
- Nem baj! Akkor is be kell menned! Az első nap a legfontosabb!
- Szerintem pedig az utolsó, mert utána jön a nyári szünet! – feleltem kómásan és elmásztam a szekrényemhez keresni valami alkalmas göncöt.
- Siess! Én már elkészültem! Fél óra és indulunk! – azzal kiviharzott a szobámból.

A ruháimat kutatva megtaláltam a megfelelőt. Egy fekete farmer rövidnadrágot és egy fekete ujjatlan felsőt az elején egy zöld Linkin Park logóval. Szeretem a zenéjüket. Főleg a New Divide című számukat. Bementem a fürdőbe, kezemben a kiválasztott ruhadarabokkal. A hajamat összekötöttem oldalt két copfba, de egy részét hátul hagytam. Nem sminkeltem, nem csináltam semmit az arcommal. Minek, ha az arcomon nincsen semmi olyan, amit el kéne onnan tüntetni. Festeni meg nem szoktam magamat. Amit meg el kéne tüntetni, azt nem lehet. Szóval, így jártam. Reggelire megettük a vacsoráról maradt rizsgombócokat. Majd felkaptuk a táskánkat, beleléptünk a cipőnkbe és elindultunk a suli felé. Egész úton azt találgattuk ( vagyis csak Akeno) milyen lesz vajon az új osztály.

A suliba beérve egy rózsaszín ruhás ősz hajú néni fogadott minket.
- Jó napot! Maguk biztos a Gremory lányok igaz? – kérdezte kedvesen.
- Jó napot! Igen mi vagyunk! – feleltük egyszerre Akenoval.
- Üdvözlöm önöket az iskolában! Megmutatom maguknak a DÖK-ös termet. Onnét majd egyedül is elboldogulnak. – az igazgató nő megmutatta azt a bizonyos DÖK termet. Bent egy szőke hajú, arany szemű srác fogadott minket mosolyogva.
- Sziasztok! Biztos ti vagytok az új diákok! – mondta mosolyogva, mire mi csak bólogattunk. – Örülök, a találkozásnak! Nataniel vagyok! Én vagyok a DÖK elnök. A beiratkozás miatt jöttetek igaz?
- Igen! Az igazgatónő mondta, hogy jöjjünk ide. – felelte a húgom mosolyogva.
- Remek! A papírjaitok rendben vannak. Már csak egy fotó és fejenként 25$ kell a beiratkozáshoz. – átnyújtottuk neki a dolgokat, amiket kért. – Köszönöm! Tessék, itt van az órarendetek, és egy térkép. Rias, a te osztályod az emeleten van. A tied Akeno pedig itt a teremmel szemben. Szép napot és sok sikert!
- Köszi! Neked is szép napot! – köszöntünk el Natanieltől. Majd elköszöntünk egymástól és elindultunk a termeink felé. Felmentem az emeletre és megkerestem az osztályomat. Nem volt nehéz dolgom, mivel szinte az első ajtó volt az. Nagy hangzavar szűrődött ki a teremből. Összeszedtem egy kis bátorságot és benyitotta. Amint benyitottam mindenki csöndben maradt és engem nézett. A tanár pont akkor lépett a terembe, amikor én is.
- Jó napot gyerekek! Mindenki üljön le a helyére! – mondta a tanár úr és utána hozzám fordult. – Magácska biztos Rias! Kérem, jöjjön ki a tanári asztalhoz és mutatkozzon be az osztálynak! – én engedelmesen előre mentem. Majd körbenéztem. Mindenki engem bámult. Majd összeszedtem a gondolataimat és elkezdtem a mondókámat.
- Sziasztok! Rias Gremory vagyok! – amint kimondtam a nevem mindenkinek elkerekedett a szeme. Tehát hallottak rólam. Az egyik lány gyűlölködve nézett rám. Szivárványszínű haja volt és piros a szeme. Mellette egy kék hajú srác ült. Éreztem a lányon, hogy bukott angyal. Remek! Már jól kezdődik! – Szeretem a zenét, az animéket, a videó játékokat. Sokat verekszem, de erről próbálok leszokni. A húgommal élek, aki most 9.-es ebben a suliban…Ennyit szerettem volna mondani.
- Köszönjük! Foglaljon helyet! – 2hely volt szabad: legelöl Nataniel mellett és leghátul egy vöröshajú srác mellett. Egyértelmű, hogy hátra mentem. Amint leültem a vöröske odafordult hozzám.
- Nem mondtam, hogy ideülhetsz! – mondta pimasz mosollyal.
- Én meg nem kérdeztem a véleményed! – szóltam vissza neki, amin először meglepődött, majd elvigyorodott. Majd felraktam a lábam a pad fiókjára, bedugtam a fülesem és olyan hangerővel hallgattam, hogy közben halljam, mit dumál a tanár. Az első 3 óra osztályfőnöki volt. Utána olyan mázlim volt, hogy rajz óra következett. Azt mondta a tanár, hogy bármit rajzolhatunk. Nem is tétováztam. Nekiestem a papírnak és elkezdtem rajzolni. A vöröske mellettem, akiről kiderült, hogy Castiel a neve és ő is egy démon, ugyan így tett, mint én. A végeredmény nagyon jó lett. Natsu Dragneelt és Soul Eatert rajzoltam le. Szünetbe kimentem az udvarra és lehuppantam egy padra. Hangosan hallgattam egy There For Tommorow számot, amikor odajött hozzám a Vörös Démon.
- Már meg akartam kérdezni, hogy mi az a vágás az arcodon? Megkarmolt egy cica? – mondta röhögve. Erre a szarvam vörös lett a dühtől és szinte üvöltve mondtam neki a választ.
- Nem te fasz! Egy bukott angyal tette, amikor 5 éves voltam! – mire ő elszégyellte magát.
- Bocsi ezt nem tudtam! – felelte bűnbánó hangon.
- Nem mondták neked a szüleid, hogy ne viccelődj olyannal, akiről nem tudsz semmit, max a származását?!
- Nem! Mit kapod fel a vizet?! Nem gondoltam, hogy ilyen oka van annak a sebnek! Amúgy hogy történt?
- Semmi közöd hozzá! – azzal elviharzottam a terem irányába. Még utánam szólt, de nem figyeltem oda. A nap további részében nem szóltam hozzá. Amúgy az osztály többsége kedves. Van egy ikerpár, Armin és Alexy, akik jégvarázslók. Nagyon kedvesek. Armin egy kocka és anime fan. Aztán ott van Yuko, aki ( nem viccelek) egy csillámpóni. Nagyon aranyos lány. Rózsaszín hosszú csillogó haja és kék szeme van. A nap nem is volt olyan szörnyű. Akenonak még jobb volt. Náluk mindenki cuki és kedves. Már van egy barátnője, Iris aki egy erdei tündér. Komolyan, ilyen lények azt hittem nem is léteznek, mint csillámpóni meg erdei tündér, vagy ha igen akkor kicsik. De nem! Mind a ketten kedvesek és emberiek. Otthon részletesen megbeszéltük a napi történteket. Kibeszéltük, hogy milyen jó, hogy nincsen egyenruha. Japánban ez elég fura, de én kifejezetten örülök neki. Persze, a sebem leszólásáról nem beszéltem és arról, hogy a padtársam egy bunkó Vörös Démon. Persze a húgi sejtette, hogy nem mondok el valamit neki. De nem feszegette a dolgot. Tudja, hogy ha akarom, akkor úgyis elmondom neki. Castielnek rögtön sikerült feltépni egy fájdalmas sebet. Az első napomon. Nem szívesen beszélek arról a 11 évvel ezelőtti éjszakáról, amikor… amikor a sebeket szereztem én is és Akeno is. Amikor elvesztettük az anyukánkat és árvák lettünk. Jót mosolygott azon, hogy egy csillámpóni az egyik osztálytársam. Amikor pedig megemlítettem a bukott angyal lányt, aki az osztályomba járt, láttam, hogy átfut rajta a félelem. 5perc alatt sikerült megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, majd én megvédem. Ha baj van, akkor tudjuk hívni egymást, vagy a nagypapát. Majd mind a ketten lefürödtünk és elmentünk a szobánkba. Én még vagy 2 órán keresztül ”Kiss x Sist” néztem. Aztán én is lehunytam a szemem és elaludtam.

Prológus

- Itt van még egy doboz! - kiabálta a nagyapám a mágikus körön át.
- Máris megyek! - rohant oda a húgom, hogy segítsen az öregnek.
- Te papa! - kiáltottam oda neki.
- Igen Rias?
- Minek nekünk ekkora ház? Nem estél egy kicsit túlzásba...MEGINT?!
- De az megeshet! - vakarta meg a tarkóját drága papikám. - De fogd fel pozitívan! Legalább a család vagy akár a jövőbeli barátaitok is kényelmesen elfognak férni itt!
- Az biztos...
- Az a torony rész az nagyon király! Az lehet az enyém? - kérdezte a mosolygós hugicám izgatottan.
- Nem lehet. Az a nővéredé. - Felelte papa.
- Heeee?! - nézett rá sértődötten. - De hát miért?
- Mert az van a legmesszebb a többi szobától... - kezdett bele öregapám.
- És sokkal biztonságosabb ha én ott vagyok, mint ha esetleg abba a szobába, ami majd a tiéd lesz. A környezetem biztonsága érdekébe és annak érdekébe, hogy ne kelljen az alvilág legeldugottabb csücskében leélnem a hátralévő életem. - mondtam a húgomnak.
- Értem! Értem! Felfogtam!
- Mellesleg, már oda vannak felvíve a hangszereim egy külön szobába. - mondtam vigyorogva.
- Szeméét! - nyafogott Akeno.
- Ez van hugi! Ha te lennél a közveszélyes, nem én, akkor tiéd lenne a torony. - mondtam és megfogtam az egyik dobozt, amiben a fotóalbumaim voltak és elindultam a ház bejárata felé. - Ó tényleg! A kutyámat és a cicámat is hozzátok ám! - mondtam az éppen az előbb érkező nagybátyámnak és nagyapámnak.
- Igenis főnök! - mondták nevetve.
- Meg a nyuszink! - mondta a mögöttem battyogó Akeno.

Megálltam a bejárat előtt, a húgom pedig mellém állt. Nagy levegőt vettünk és akkor először beléptünk az új otthonunkba. Az egész ház hatalmas volt. Egy hatalmas "O" alakú konyha, teljes felszereltséggel, minden szobához egy külön fürdőszoba, a földszinten és az emeleteken egy-egy nappali. A nappalikban egy négyszemélyes és egy háromszemélyes kanapé, és egy fotel. A kanapékkal szemben egy szekrénysor és mindegyiken egy ívelt képernyős 60 colos Samsung 3D TV volt. Mellé saját házimozi rendszer. Legalábbis a földszinten és az első emeleten. A második emeleten két darab, úgy nevezett olasz sarokkanapé volt egymásmellé rakva. Középen egy üveg dohányzóasztal rajta egy hamutartóval. A kanapék előtt még babzsákfotelek is voltak. Az egész szoba fekete, fehér és szürke színben pompázott. Még egy fehér körfotel is volt a szobában. Egyszerűen elképesztő volt. A falakon a kedvenc filmjeink és zenekaraink plakátja. Egyszerűen gyönyörű látványt nyújtott. Ez a sok ülőhely, a sok szép bútor és még a hamutartó is. Még arra is gondoltak, hogy előfordulhat, hogy cigizni fogok itt bent. És még egy fehér bolyhos szőnyeg is volt a padlón. Akár még aludni is lehetne rajta.
- Aszta! - mondta Akeno tátott szájjal. Én csak bólogattam mert nem tudtam megszólalni az ámulattól. Az én szám is tátva maradt a látványtól.
- Látom tetszik! - mondta barátságosan unokatestvérünk, aki rémisztően hasonlított rám kinézetre.
- Eszméletlen jó lett! - mondtam rengeteg csodálattal a hangomban.
- Ennek örülök! Én rendeztem be! Meg a szobádat is! - mondta nekem mosolyogva.
- Na, arra kíváncsi vagyok! - mondtam és már rohantam is a lépcsőn a toronyszoba felé.

Az ajtóra ki voltak rakva azok a táblák, amik otthon is az ajtómat díszítették. A szokásos "Belépni tilos!" meg a "Hülyék kíméljenek!" táblák voltak az ajtón és a fekete halálfejekkel díszített táblácskám, amin a "Rias szobája!" felirat díszelgett. Mosolyogva néztem azt a bizonyos halálfejes táblát, amit azzal a személlyel csináltam, aki megmentettem engem a sötétségtől. És az a valaki nem családtag volt. Egy nálam talán fél évvel idősebb srác, aki papa egyik barátjának a fia. Minden nyarat együtt töltöttünk azóta, hogy felépültem a halálközeli állapotomból. Öt-hat éves koromba a halál és az élet közt húzódó vékony cérnaszálon táncoltam, és ha csak egy kicsit is megbillentem, akkor akár a rossz oldalára is zuhanhattam volna. 

A sötétség majdnem elnyelt. Mindenki a környezetemben félt tőlem, mert mindenkire úgy tekintettem, mint lehetséges gyilkosomra. Ha akkor már tudatába lettem volna annak a képességemnek, amivel akár a nézésemmel is képes lennék ölni, már szinte senki sem élne a környezetemben. Aztán jött ő. Jött ő azzal a kedves és barátságos mosolyával. Ő volt az egyetlen, akinek az auráján nem érzékeltem a félelmet vagy a gyűlöletet. Nyomuk sem volt. Csak a kedvesség és a remény volt az, ami élénk színűvé tette az auráját. Ezzel a kedves kisugárzásával megmentett engem. Kedves szürke szemével, barátságos csalafinta mosolyával fényt hozott az addig sötét életembe. Még mindig emlékszem hosszúkás fekete hajára, ölelő karjára. Arra is tisztán emlékszem, amikor először elgitározta a közösen írt dalunkat. Tanítottam neki néhány szót az ősnyelvből, amivel tudtunk kommunikálni, anélkül, hogy bárki is megértette volna. Rengetegszer keveredtünk együtt bajba, mert loptunk a raktárból csokit, ami a sütikhez kellett volna, vagy mert beleettünk az ünnepi ebédekbe, amikor senki nem figyelt. Szép idők! 

Na, de nagyon elkalandoztam! Szóval! A szobám ajtaját nagyon lassan mertem csak kinyitni. Amikor benyitottam a szemem előtt álmaim szobáját láttam. Alul olyan körülbelül fél méter magasságban fehér a fal, onnét pedig szép fokozatosan sötétebb és a végén teljesen fekete. Az ágyam egy hatalmas baldachinos ágy, ami szintén fekete-fehér. Vele majdnem szembe a bal sarokban egy sarok íróasztal előtte pedig egy forgós szék. Az asztalon egy új Acer gamer monitor. amilyet mindig is szerettem volna. A gépem már be volt szerelve. Az ágy jobb oldalán a fal mellett egy fekete akasztós szekrény állt. Az ágy fejrészénél lévő falon az ágyam mindkét oldalán falra szerelt polcok, amik arra várnak, hogy rápakoljam a mangáimat és a DVD-imet. 

Az ággyal szemben középen kettő ajtó. Az egyik a hatalmas szintén fekete-fehér fürdőszobába vezetett. A fürdőbe volt egy zuhanykabin, egy hatalmas kád és egy kis szekrény, amin többek között a csaptelep is volt. A szekrényke fölött egy hatalmas tükör foglalt helyet.

A másik ajtó pedig a zeneszobába vezetett. A falak kék és zöld színűek voltak. Az összes hangszerem el volt helyezve bent. Volt egy pici "állvány" is, amin a laptop volt. Egy szekrény is volt bent, ahol a dalaimat tárolhattam. Az erősítő közvetlen a laptop tartó mellett helyezkedett el. Itt mondjuk még mindent át rendeztem de na! Azért elég faszán berendezték!

Az ágyammal szembe a jobb oldali sarokba volt egy sarok könyvespolc. A könyvespolc HATTALMAS volt! Minimum hat méter hosszú vagy két méter magas. Úgy mellékesen a belmagasság a szobában négy méter. A könyvespolc mellett volt egy kis fiókos szekrény.

Amikor végre befejeztem az ámuldozást a fiókos szekrény legalsó fiókjába bepakoltam az albumokat, majd lementem a többi dobozért. Egyszerre hat dobozt hoztam fel a láthatatlan karjaim segítségével.

A nap végére végeztünk a pakolással. A segítőink hazamentek az alvilágba és Japán túlsó felébe, mi pedig ott maradtunk ketten abban a hatalmas házban. Pontosabban öten. Ott volt a kutyusunk Alízka, a cicánk Mira és a nyuszink Usagi-san.

Már csak három nap és kezdetét veszi a gyötrelmek időszaka... vége lesz a nyári szünetnek és elkezdjük a gimit... Már alig várom! Már most azt kívánom, hogy 2016 nyarát írjuk!

Bemutatkozás, vagyis rólam és a blogról egy kicsit

Sziasztok!
A nevem Rias Draggnel! 12éves vagyok és ez nem az első blogom, de ez az első, ami ilyen stílusban íródott, mit ez. De előtte néhány dolog róla: nagy anime fan, egy vérbeli kocka, könyvmoly, zenemániás vagyok. Szeretek rajzolni és sütni. Sokszor verekszem a fiúkkal az osztályban ezért háát nem vagyok az a kimondott jó kislány típus. A főszereplő csajszi sok dologban hasonlít rám. Szóval ennyit rólam!
A blogról: egy fantasy blog lesz. Pontosabban az egyik kedvenc könyvem mintájára készült nagyrészt HighSchool DxD és ElfenLied keveréke de mindenféle animéből találhattok belőle egy picit.
A főszereplő Rias Gremory(nem az aki a HighSchoolDxD-ben van) aki egy démon és egy elf lánya. Egy zenemániás, verekedős nagyszájú és titokzatos lány...Van egy húga Akeno aki szöges ellentéte: mosolygós, csendes és egy tipikus jókislány és nyitott mások előtt.
A fiú főszereplő Castiel, aki egy démon.( VörösDémon XD) A kezdetektől cseszteti a természetellenes hajszínű lányt. Főként az orrán lévő seb miatt. De amúgy jóban lesznek, egyfolytában egymással csipkelődnek és ütögetik egymást.
Szóval egyenlőre ennyit szerettem volna mondani. Nemsokára jelentkezem a prológussal és a szereplőkkel. Addig is puszi és remélem lesz türelmetek és kedvetek követni ezt a blogot.

Bye: Rias Draggnel