Szilveszteri/Új Évi Különkiadás

December harminc egyedike… Talán a legzajosabb nap az évben. Ez a zajosság általában este fele kezdődik el. Nálam viszont már reggel kilenckor elkezdődött. A telefonom SMS-t jelzett (de jól megfogalmaztam XD) és arra ébredtem. A fejemet a párnába fúrtam és kitapogattam a kis készüléket. Először sehol sem találtam a kis jószágot. De megtaláltam az ágy alá elbújva. Az üzenet feladója Vörike volt. Gyorsan visszaírtam neki és lebeszéltük a dolgokat. Majd még visszafeküdtem az ágyamba lustálkodni. Amikor legközelebb felébredtem már dél volt. Gyorsan lementem

megebédelni és utána elmentem felöltözni. Tök jó volt teli hassal visszamászni a toronyba, ami a harmadik emeletnek felel meg. Egy kicsit lepihentem és utána elkezdtem készülődni. Semmi extra nem volt. Egy rövidnadrág, egy trikó és a fül piercingjeim. Meg persze a karperecem és a gyűrűim. Felvettem egy fekete combharisnyát és lent még beleléptem a bakancsomba. Fél kettőre el is készültem. A spájzból előszedtem egy kis dugi piát. Nehogy már üres kézzel mennyek. Pontban kettőkor csöngettek. Gyorsan felvettem a fekete bőrdzsekimet és kiléptem az ajtón. A bejáratot bezártam és kimentem a kapu előtt álló Castielhez. Ő se vitte túlzásba az öltözködést. A megszokott fekete farmer és edzőcipő volt rajta egy fekete pólóval és a fekete bőrdzsekije. A motorja ott állt mellette és karba tett kézzel állt a kapuban. Ahogy meglátott elvigyorodott és kinyitotta nekem a kaput.
- Látom te se estél túlzásba öltözködés terén! – mondta vigyorogva.
- Hát, te se. – mondtam neki szintén vigyorogva.
- Indulhatunk? – kérdezte, miután becsukta utánam a kaput. Én csak bólintottam. Felpattant a motorra én pedig mögé ültem. Átfogtam a derekát nekidőltem a hátának. Ő halkan nevetett és beindította a járművet.
- Azt elárulnád hova megyünk?
- A szüleimnek van egy bárja. Oda megyünk.

Ez a bár a város túlsóvégén volt. Egy emeletes kis épület volt. A földszinten és az emeleten is el voltak húzva a függönyök. Az ajtón a táblán a ”Szilveszterkor 20:00-tól nyitva” felirat volt. A bejáratnál leparkoltunk és bementünk a bárba. Amikor beléptünk kissé olyan érzésem volt, mintha a Death Paradebe léptem volna be. De csak egy pillanatig. Utána valahogyan olyan családias érzés fogott el. A fa színei, a berendezés, az illatok. Minden olyan családiassá tette azt a helyet. Ez a nyugodt érzés eltűnt, amikor szitkozódást hallottunk egy hátsó helységből. Castiel apja szitkozódott.
- Mi a baj fater? – kérdezte Cast rögtön a szobába lépése után.
- Az összes alkalmazott szabadnapot vett ki mára. Egyik se hajlandó bejönni. Most mi legyen?
- Bo-Bocsánat, hogy beleszólok! Nem az én dolgom, de van egy ötletem. – szóltam közbe Castiel háta mögül előbújva.
- Ki ez a csinos hölgyemény? – kérdezte anyukája mosolyogva.
- Rias Gremory vagyok. Castiel osztálytársa. –A szülők amint meghallották a nevem elkerekedett a szemük és fürkészően a szemembe néztek. Majd elvigyorodtak. Anyuka elkezdett ugrálni. Apukája pedig felpattant a székéről és megölelte a feleségét és együtt ujjongtak tovább.
- Ő az! Ő az! – kiabálták vigyorogva.
- Kicsoda? Mi van? – néztünk össze értetlenül Casttal.
- Majd rájöttök ha itt lesz az ideje!
- Ha leitatunk titeket úgyis eláruljátok. – mondta nevetve Cast.
- Akkor ma vigyázzunk a piával! – súgta oda apuka a feleségének, mire a nő csak bólintott. – De visszatérve! Milyen ötleted van?
- Az, hogy az osztályunkból több lány is jön. Ők esetleg be tudnának állni segíteni.
- Lányok jönnek? Hm… - Cast apja egy pillanatig elgondolkozott majd a szeme felragyogott. Valami eszébe jutott, aminek később én ittam meg a levét. – Mi lenne, ha átalakítanánk a helyet egy cosplay kávézóvá? – Castiel elvigyorodott, anyukája pedig izgatottan felsikkantott.
- De honnan szerzünk jelmezeket? – kérdeztem meg halkan, és csak reménykedtem, hogy nem szereznek sehonnan.
- Itt van mellettünk majdnem egy jelmezkölcsönző. Biztos van cselédlány ruhájuk is.
- Gyere Rias! Elmegyünk megkérdezni! – mondta Cast gonosz vigyorral az arcán és már mentünk is a jelmezes felé. Pontosabban elráncigált a jelmezkölcsönző irányába. Bent megérdeklődtük, hogy van é jelmez. A kölcsönzőbe dolgozó nő mosolyogva mondta, hogy természetesen van, válogassunk. Gyorsan körbefutottunk és meg is találtuk a megfelelőt. Megbeszéltük, hogy később visszajövünk az áldozatokkal.

Amikor a lányok és párjaik is odaértek rögtön lesokkoltuk őket a hírrel. Yuko volt az egyetlen, aki örült neki. A többi lány ugyan olyan sokkos fejet vágott, mint én, amikor meghallottam ezt az ötletet. Visszamentünk a kölcsönzőbe és megmutattuk a kiválasztott darabot. Az összes lánynak találtunk megfelelő méretű ruhát. Mindegyik egy kicsit eltért a másiktól. Én sikeresen elbújtam, így rám nem aggattak ruhát. De én se menekülhettem.
- Hé Rias! Te se úszod meg! – mondta Miyo és a szarvamnál fogva rángatott vissza a kijáratból. Miyo és Kelly lefogtak, hogy ne menekülhessek el, amíg a lányok kerestek a méretembe ruhát. Szerencsétlenségemre…találtak.
- Lucifer! Mért hagytál cserben! – kiáltottam fel, amikor megláttam a ruhát. A többiek elnevették magukat, majd ördögi kacaj kíséretében rám adták a ruhát. Amíg mi hátul öltözködtünk a fiúk kint vártak. Mikor elkészültünk a lányok együtt kimentek, csak én maradtam ott. Az ajtóba álltam úgy, hogy nem látszottam ki. A boltos nő viszont óvatosan meglökött, így én is kint kötöttem ki. Amint kilöktek mindenki rám kapta a szemét. Mindenki engem bámult elkerekedett szemekkel. Castiel szemei furán csillogtak, ami engem nyugtalanított.
- Rias! Eszméletlenül jól nézel ki! – mondta Kentin barátocskám vigyorogva.
- Miért nem akartad felvenni? Bolond! – mondta Miyo nevetve.

Mindegyik jelmezt kikölcsönöztük és visszamentük a bárba, amit időközben kicsit átalakítottak. Így olyan volt, mintha egy cosplay bárban kötöttünk volna ki. Nyitásig iszogattunk az ingyen piából és beszélgettünk. A röhögésünktől vízhangzott szerintem a környék. A lányoknak meg volt tiltva az ivászat, mert részegen felszolgálni nem szabad. Félnyolckor elmentünk átöltözni és a bejáratnál vártuk a nyitást. Időközben egy tábla is kikerült a mai különleges alkalmat hirdetve. Aztán megjöttek az első vendégek.
- Üdvözlöm itthon, Gazdám! – mondtuk egyszerre mosolyogva. A vendégek ámuldozva néztek körül. Majd Kelly egy asztalhoz vezette a vendégeket.
- Mit hozhatok ma magának, Gazdám? – kérdezte mosolyogva. A vendégek csak bámulták elvarázsolva egy ideig, majd rendeltek fejenként egy martinit. A többi vendég is folyamatosan jött és mind ugyan úgy elvarázsolódott, amikor megpillantotta a cselédlányokat. Már csak én maradtam az ajtónál a vendégek fogadására. Az ajtó nyílott és én már köszöntem is.
- Üdvözlöm itthon, Gazdám! – mondtam, de a mosoly rögtön eltűnt az arcomról. Az ajtóban a fiúk álltak. – Mi a francot csináltok?
- Naa, így kell beszélni a vendégekkel? – kérdezte Cast mosolyogva.
- Erre jöjjenek, Gazdáim! – mondtam és idegesen sóhajtottam egyet. A fiúkat elvezettem egy asztalhoz. Azok leültek és rám néztek. – Mit hozhatok önöknek, Gazdáim? – kérdeztem kissé ingerülten. Mind leadták a rendelést és visszaindultam pulthoz. Kivittem nekik, amit rendeltek és otthagytam őket.

Castiel egész este engem ugráltatott, amikor éppen nem egy másik endéggel foglalkoztam. Fél tizenkettő körül valaki leváltott engem és én elmehettem pihenni. Felmentem az emeletre, ahol volt egy kis személyzeti szoba. Egyedül voltam fönt. Villany nem kapcsoltam, így egyedül ültem a csendes sötét szobába. Az ablakpárkányra ültem és az utcán mászkáló embereket figyeltem. Párokban vagy csoportokban mászkáltak. A lányok többsége kimonóban volt. A környezet megfigyelésemet az ajtó nyitódása zavarta meg. Odakaptam a fejem és csúnyán néztem a belépő személyre.
- Mi ez a gyilkos tekintet? – kérdezte vigyorogva Castiel. Én csendben maradtam és visszafordultam az ablakhoz. Vöri lassan odajött a hátam mögé és átölet a derekamnál és a fejét rátette a vállamra és nekidöntötte a fejemnek. – Mi van kis cselédlányom? – kérdezte kedvesen.
- Nem vagyok a tulajdonod. – mondtam durcás hangon.
- Ezt sajnos én is tudom… Nemsokára lesz a tűzijáték. – elengedte a derekam és megfogta a kezem. – Jössz? – kérdezte és mosolyogva rám nézett. Én bólintottam és elindultam vele a tető felé. Ahogy felértünk elámultam. A tetőről nézve az ég gyönyörű volt. A csillagok gyönyörűek voltak. Castiel mosolyogva rám nézett és megszorította a kezem. Én is megszorítottam a kezét, mire Cast kissé felbátorodva összekulcsolta az ujjainkat és közelebb húzott magához.  – Tudod, ezt mindig is meg akartam mutatni neked. A városba talán sehol máshol nem ilyen szép.
- Gyönyörű! Sose láttam még ilyen szépnek! – mondtam mosolyogva. – Köszönöm!
- Ugyan! Én köszönöm, hogy itt vagy velem. – mondta és hallatszott a hangján, hogy zavarba van. Egy pár percig még így álltunk és ámuldoztam az eget nézve.

Szinte észre se vettem, de Cast szép lassan a derekamnál átölelt és maga felé fordított. Amikor észrevettem a dolgot már Castielle szembe álltam. Gyönyörű szürke szemei érdekesen csillogtak. Az arca majdnem olyan színű volt, mint a haja és mélyen a szemembe nézett. Az én arcom is elvörösödött és a szarvam rózsaszínen felvilágított. Lassan elkezdett lehajolni hozzám. Én lábujjhegyre álltam, hogy közelebb legyek hozzá. Aztán eldördült az első tűzijáték, de én fel se figyeltem rá. Minden megszűnt körülöttem. Az ajkaimon éreztem Castiel ajkait és megszűnt körülöttem minden. A szememet lehunytam és Cast nyaka köré fontam a kezeim. Ő az egyik kezével a tarkómnál a hajamba túrt és közelebb húzott magához, a másik kezét pedig a derekamnál pihentette. Ez a hihetetlen érzés, amit akkor éreztem még most is felfoghatatlan számomra. Ez a csodás pillanat fél percig tartott. Az ajkaink elváltak egymástól és egy kis tétovázás után kinyitottam a szemem. Castiel halványan elmosolyodott és szép szürke szemei tele voltak a benne kavargó érzésekkel. Szóra nyitottuk a szánkat, amikor kinyílott az ajtó.
- Innen de jó a kilátás! – hallottuk meg Alexy ámuldozó hangját. Gyorsan elakartam ugrani, de Cast meggátolta. Amikor ránéztem ő csak enyhén megrázta a fejét mosolyogva.
- Hát itt meg mi folyik? – kérdezte vigyorogva Miyo.
- Se-Semmi! – vágtam rá gyorsan.
- Megzavartatok egy nagy pillanatot! – mondta Cast duzzogva.
- Húúú! Bocsánat! – mondta Alexy és Miyo együtt.

A tűzijátékot együtt néztük végig ámuldozva. Én végig Castiel ölelő karjai közt álltam. A tűzijáték vége után visszamentünk a bárba, ahova időközben annyi vendég jött, hogy alig fértek el. A műszak vége hajnali négy órakor volt. Én már nem mentem haza, hanem Casttal mentem, mert az ő lakása egy köpésre volt csak a bártól. Majdnem bealudtunk mind a ketten. Odaértünk, ledobtuk a cipőnket és bedőltünk az ágyra. Cast átölelt, én odabújtam hozzá és elaludtunk. Délután négy körül ébredtünk csak fel. Életem legjobb szilvesztere volt az akkori. De az még mindig rejtély, hogy akkor Castiel mit szeretett volna mondani nekem.

Ezzel szeretnék nektek Boldog Új Évet kívánni! :)

Puszi: Rias ^^

Karácsonyi Különkiadás!

-VÉÉGRE VÉGEVAN! – kiáltottam el magam, amikor beléptem a szobám ajtaján és rávetettem magam az ágyamra arccal előre. Arcomat belefúrtam a párnámba és úgy feküdtem pár percen keresztül.
- Onee-chan*! – kiáltotta be a szobámba Akeno. – Pakolj, mert indulnunk kell!
- Tényleg! Jó hogy szólsz! – mondtam és, mint a villám előkerestem a bőröndöm és belepakoltam a szükséges cuccaimat. Néhány pólót, fehérneműt, nadrágot, rajzcuccot és filmeket.

A nagy pakolás oka az, hogy a karácsonyt lent az Alvilágban tartjuk néhány nagyon közeli baráttal és a nagy család a családunk fő palotájában, ami az Alvilág központjában helyezkedik el. A családunk saját, úgy nevezett ”Alvilági gyorsvonatával” megyünk le a birtokra. Minden karácsonykor rám erőltetnek egy egybe ruhát. Egy csomót fotózkodunk és teleesszük magunk. A nagyszülők kifaggatnak minket a suliról és a szerelmi ügyeinkről.(ami nekem nincs) Aztán megkérnek, hogy énekeljek nekik egy számot és ennek az lesz a vége, hogy órákon keresztül csak zenélek,a  többiek pedig táncolnak és buliznak rá. Másnap nekem alig van hangom. Utána még pár napot lent töltünk és jövünk haza. Mert ugye mi nem Japán szokások szerint ünnepeljük a karácsonyt. Inkább, olyan… egyedi módon. Olyan Gremorysan. Mi nem azért ünnepeljük, mint a keresztények vagy más emberek. Nekünk ez csak egy ok, amiért összegyűlik a család és egy jót bulizik és megajándékozzák egymást a családtagok.

Amikor készen voltunk és már lassan itt volt az ideje a vonat érkezésének kimentünk a ház elé. A vonat pár percen belül megjelent a semmiből a ház előtt és mi felszálltunk rá. Az egyik kocsiból nevetgélést hallottunk ezért odamentünk.
- Na de Issei! – hallottunk egy ismerős hangot.
- Bo-Bocsánat Elnök! – mondta egy fiú hang. Amikor beléptünk az ajtón mind a ketten elmosolyodtunk a hosszú vörös haj láttán.
- Helloka! – köszöntem be, mire mindenki felém kapta a fejét. Rias arca felragyogott és mosolyogva odajött hozzám és megölelt.
- Rias! De jó téged látni! –mondta mosolyogva.
- Téged is jó látni Rias! – mondtam nevetve és visszaöleltem. Utánam gyorsan a hugicát is megölelte. Közbe néhány ismerős arc odajött és ők is üdvözöltek.
- Nocsak, Nocsak. A másik Rias is előkerült! – mondta mosolyogva Akeno, aki szintén megölelt. Ő Rias királynője, vagyis a jobb keze és a legjobb barátnője.
- Akeno-chan, semmit sem változtál! - mondtam nevetve. Utána a nálam talán csak pár centivel alacsonyabb kis fehérhajú cica jött oda hozzám.
- Rias onee-san! –mondta és szinte felborultam a ölelésétől.
- Koneko-chan**! Jó téged látni kiscica. – mondtam miközben megsimogattam a fejét és visszaöleltem. Közben a háttérben suttogást hallottam.
- Issei-san***, ki ez a lány? –hallottam egy halk félénk hangot.
- Nem tudom, de majdnem úgy néz ki, mint az Elnök. – hallottam a fiú hangját, aki minden bizonnyal Issei lehetett.
- Nagyon gyönyörű lány, az biztos. – hallottam egy mély határozott női hangot.
- Ő az unokatestvérem, akivel ugyan akkor születtünk. – mondta Rias mosolyogva.
- Hali! Rias Gremory vagyok! – mondtam és meghajoltam. – Ő pedig a húgom Akeno Gremory.
- Örvendek! – mondta hugi és ő is meghajolt.

Amikor mi bemutatkoztunk a többiek is sorban. Pontosabban az a négy új arc, akik szerintem csak maximum fél éve lehettek Rias ”szolgái”. Az első a kis félénk hangú leányzó volt. Hosszú szőke haja és zöld szeme volt. Ő volt az egyik futó és az Asia Argento névre hallgatott. A lány, aki apácából lett démon.

A másik Rias új huszára volt Xenovia Quarta. Asiához hasonlóan ő is hívő volt démonná válása előtt. Nagyon jó kardforgató volt. Neki és Asiának megengedték, hogy imádkozzanak és Bibliát olvassanak. Ők az a két démon, akinek ez meg lett engedve.

A harmadik Valkyre, aki régebben Odin-sama**** mellett volt, mint jobb keze. Most viszont unokatestvérem másik bástyája ként harcol.

Az utolsó pedig Hyoudo Issei. Egy átlagos gimnazista fiú, akiben a Bíborvörös Sárkánycsászár Ddraig él. Ő Rias egyetlen gyalogja, akinek akkora rejtett ereje van, hogy egy maga az összes gyalog szerepét betölti. Őt én csak úgy hívom, hogy a Perverzség Koronázatlan Királya.

A többieket már ismertem. Még a kis vámpírfiút, Gaspert is, aki lányruhában mászkál és a képességével meg tudja dermeszteni az időt, vagy csak az ellenfeleket. Ő ez előtt be volt zárva egy szobába, de mostanra már szabadon közlekedhet.

Egész úton beszélgettünk és nevetgéltünk. Elmeséltem, hogy hogyan jártam a második hetemen, hogy hogyan ölt meg majdnem a mostani legjobb barátnőm. Meséltem Castielről is, de neveket nem említettem. Elújságoltam, hogy egy csillámpóni is jár az osztályomba és hogy van egy lány, akit szintén Asiának hívnak és majdnem ugyan olyan a személyisége, mint az apáca leányzónak. A halloweeni bulit is elmeséltem. Hugi beszámolt a ragyogó jegyeiről és, hogy újra találkozott a gyerekkori szerelmével, akiről kiderült, hogy bevésődött Akenonak(vagy bevésődött neki Akeno…igazából fogalmam sincs hogyan kéne ezt megfogalmazni.) és most együtt vannak és valószínűleg, ha Kentin is démon lenne, akkor kiválasztották volna egymást.(a kiválasztást majd később elmagyarázom)

Aztán a vonat megérkezett a birtokunkra. A hatalmas kastély előtt megálltunk egy pillanatra és vettünk egy mély levegőt.
- Otthon, édes otthon… - mondtuk egyszerre Riassal és hugival egy sóhajtást követően.
- Üdv itthon! –hallottuk meg nagypapa hangját.
- Papi! – kiáltotta el magát Akeno és már rohant volna oda hozzá, de én(mint a leggyorsabb) beelőztem és papa nyakába ugrottam.
- Jól van Kincsem! Te is hiányoztál! – mondta papi nevetve és szorosan megölelt. Utána sorba Rias és Akeno is megölelte papit. Közbe a többiek is kiszállingóztak a ház elé a köszöntésünkre. Sorba megöleltem mindenkit. Milicas(Lucifer nagybátyó kisfia) nem is akart elengedni. De amikor elengedett áment a másik Riasra és őt se nagyon akarta elengedni.

Körbevezettük az új családtagokat a házban és én bezárkóztam a szobámba. A szobámba, amihez annyi emlék köt. Emlékszem, amikor vihar volt, mindig rám tört egy roham. De amikor Ő velem volt viharok idején semmi bajom nem volt. Sokszor aludtunk együtt azon a hatalmas ágyon, ami a szobaajtóval szembe helyezkedett el. Vihar idején mindig szorosan átölelt és együtt dúdoltunk valamit, hogy megnyugodjak…

Gyorsan kipakoltam és lelkileg felkészültem a rám váró küzdelemre… amit csak úgy emlegetünk, hogy ”Rángassunk fel valami göncöt Riasra az akarata ellenére”. Nem volt sok időm a lelki feltöltődésre, mert fél óra múlva már meg is jött az öltöztető brigád (mama, Rias és a lányok Rias szolgái közül) Amikor végre sikerült nekik legyőzniük engem és készen lettem megkönnyebbülten felsóhajtottam és kijelentettem, hogy kimegyek cigizni.
- Rendben. De közben figyeld, hogy jönnek e a vendégek.
- Hai…Hai…Hai! – mondtam és háttal nekik még intettem jelezve, hogy értettem.

Kint szakadt az eső. A bejárati ajtó előtti kis előtető alatt álltam és szívtam a cigimet és közben gondolkodtam. Vajon már megint kik jönnek vendégségbe. Talán az a fiú is jön. Talán Ő még emlékszik rám? Talán felismer majd ilyen hajjal? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futkostak az agyamban, amikor kicsit messzebbről hangokat hallottam.
- Minek kellett ezt rám erőltetnetek?! – hallottam egy ideges hangot, ami kissé idegesnek tűnt.
- Azért Cast, mert ilyenkor illik elegánsan felöltözni. – hallottam egy nyugodt női hangot, amibe egy kevés gúny is vegyült.
- Fiam, lehet, hogy itt lesz az a lány is. – mondta egy férfi hang bíztatóan.
- Re-Remélem igazad lesz… - mondta a fiú. Én feléjük fordultam, hogy köszöntsem őket kedvesen mosolyogva, de amint megláttam a felénk közeledő alakokat lefagytam. A velem szembeálló srác is és szinte egyszerre kiáltottunk fel.
- TE MEG MI A FRANCOT KERESEL ITT?!
- Én a családomhoz jöttem haza karácsonyozni. Ez szerintem természetes. De te meg mi a francot keresel itt… Vöröske?! – kérdeztem vissza ingerülten.
- Lord Gremory hívott meg minket, mert közeli barátok a szüleimmel. – mondta Castiel idegesen.
- Ezek szerint… Veled kell… Töltenem a karácsonyomat… - mondtam a végére suttogássá halkuló hangon.
- EZ NEM LEHET IGAZ! – mondta szinte őrjöngve Castiel.
- Nekem mondod?! Reménykedtem, hogy a szünet alatt nem kell ezt a hülye képedet látnom! - Kiabáltam neki. Amióta Debora visszatért eltelt egy hónap és… eléggé megromlott a kapcsolatunk. Castiel azt hiszi, hogy én vagyok a bunkó hárpia Debivel szembe és én akarom eltűntetni innen (ez utóbbi mondjuk igaz) és nekem nem hisz, csak Debinek, aki szerintem már megint manipulálja, mint ez előtt is.
- Te beszélsz kis hárpia!? Amióta Debora visszajött elviselhetetlen vagy és egy bunkó szemétláda! – kiabált nekem vissza.
- Én vagyok a kiállhatatlan?! Nem is tudom ki volt az, aki megalázott mindenki előtt és inkább egy kis ribanc szukkubusznak hisz, mint nekem, akinél meglehet mondani, ha hazudik! Mellesleg a csaj már megint csak manipulál téged, mint akkor, amikor jártatok!
- Most meg ezzel jössz?! Hogy manipulál engem?!
- De ez az igazság! Ő maga mondta, hogy ”Azt az idióta Castielt gyerekjáték, az én kis ügyeimre felhasználni.”
- És honnan vegyem, hogy igazat mondasz?!
- Bebarnult a szarvam?
- Nem. De ennek mi köze a hazugságodhoz? – kérdezte idegesen.
- Ha bebarnul a szarvam azt jelenti, hogy hazudok!
- Akkor bizonyítsd be! Hazudj nekem!
- Amber olyan aranyos és kedves leányzó! Múltkor is együtt mentünk el shoppingolni! – mondtam nyávogós hangon. Castiel szeme elkerekedett, mert látta, hogy a szarvam barnára váltott.
- Zöldike…
- Na, gyerekek! Tessék abbahagyni! – mondta a Cast háta mögött álló nő. Én még egyszer idegesen Castielre néztem, majd sarkon fordultam, és mint a villám bementem a szobámba, ahonnan időközbe eltűntek a népek. Rávetettem magam az ágyra és magzatpózba összekuporodva feküdtem és küzdöttem a könnyeimmel.
- Mért pont neki kellett itt lennie? Miért pont most? Miért pont ez a marha van itt? - motyogtam és eleredtek a könnyeim…

Castiel’s pow

-Ki volt ez a lány? – kérdezte apám kíváncsian.
- Rias… az egyik osztálytársam…
- Nekem úgy tűnt sokkal több annál. – mondta anyu.
- Ugyan…hülyeség… Most nem túl fényes a dolog kettőnk közt… - mondtam és lehajtottam a fejem.
- Azt láttuk…
- Megyek a szobámba… - mondtam és elmentem az én kis szobámba, amibe minden nyáron megszálltam, amíg itt voltam Gremoryéknál. Bementem és lepakoltam a cuccaim. Körbenéztem a szobába és egy csomó emlék jutott eszembe. Az a lány szinte mindegyikben ott volt. Vihar idején mindig átjött hozzám, vagy megkért, hogy mennyek át hozzá, mert rohama volt akkor, ha nem voltam mellette. De egy rövid idő után már magamtól is átmentem hozzá. Gyorsan megkerestem a kis járatot a falban. Egy járat, amin keresztül bárhova átjuthattunk a lakásba. Ezen keresztül közlekedtünk. Az egyik elágazásnál egy kis lyukba kötöttünk ki, ahova bevittünk egy matracot és egy lámpát. Oda menekültünk be, ha valamit csináltunk, ami miatt kerestek minket.

A bejáraton bemásztam és elindultam a kis ”szoba” felé. Arról a lyukról csak mi ketten tudtunk. Amikor odaértem a lámpa mér égett. Ahogy bemásztam a matracon Zöldike feküdt. Az arcán könnyek nyoma látszott. Hosszú szempillái könnyektől csillogtak. A kézfején körömnyomatok látszottak. A haja szépen meg volt csinálva. Az a hosszú zöld haj… Az egyik fonatba egy rózsaszín tincset láttam. Azt hittem, hogy csak a szemem káprázik, de amikor közelebbről szemügyre vettem, tényleg rózsaszín volt. A szarvai kékek voltak, ami a szomorúságot jelentette. Így olyan védtelennek tűnt. Így ránézésre senki sem gondolná, milyen egy kemény és erős lány.

Egy ideig gondolkoztam, hogy most mit csináljak. A vége az lett, hogy a lehető legóvatosabban bemásztam a matrac fal felöli oldalára és szorosan Rias mellé feküdtem. Amikor odafeküdtem ő megfordult és így felém volt az arca. Én óvatosan átöleltem. Akármennyire is haragszom rá azért, amit Deborával csinált, attól még… Szeretem. Ahogy ott feküdtem egy idő után én is elaludtam.

Rias’s pow

Amikor eleredtek a könnyeim a szobámba úgy gondoltam, jobb lenne bevonulni a kis rejtett kuckóba, ahova egy alagút rendszeren keresztül lehet eljutni. Az alagút bejárata az ágyam melletti éjjeli szekrény mögött volt. Erről a járatról csak én és az a fiú tudott. Azért mentem oda, mert ha valaki most benyitott volna a szobámba elkezdett volna kérdezősködni, hogy mi a baj. Én meg nem akarok róla beszélni. Bemásztam a kis szobácskába és lefeküdtem a matracra. Ott már nyugodtan hagytam a könnyeimet előtörni. Szép lassan álomba sírtam magam…

Amikor felébredtem erős karokat éreztem magamon, amik gyengéden átöleltek. Egyből arra gondoltam, hogy az a srác lesz az, hiszen csak mi tudunk erről a helyről. Gyorsan elkezdtem az emlékeim között kutakodni, hogy milyen néven szoktam szólítani. Valamit, amit csak én szoktam neki mondani. Meg is találtam egy rövid keresés után azt a nevet.
- Cassy? – kérdeztem halkan.
- Ri-chan? – hallottam meg azt a kis ”becenevet”, amin ő szokott szólítani engem. A szemeim mint a villám kinyitódtak és ránéztem a fiúra.
- Ca- Castiel? – néztem rá teljesen elképedve. Erre hirtelen ő is kinyitotta a szemét és elkerekedett szemekkel nézett rám. Gyorsan elengedett én pedig arrébb húzódtam (már amennyire abban a kicsi lyukban az lehetséges volt)
- Zöldike?
- Mért ki más? Az öreganyád? – kérdeztem vissza gúnyosan.
- De nem az… Hanem… Ri-chan? – nézett rám reménykedve. Én egy pillanatig tétováztam majd halványan elmosolyodtam.
- Igen… Cassy. – Castiel gyönyörű szürke szemei elkerekedtek és hitetlenkedve nézett rám. Én sóhajtottam egyet és átváltoztattam a hajam rózsaszínné, mint amilyen régen volt. A zöld szemem is piros lett újra. – Me-Megtennéd, hogy nem bámulsz ennyire? – kaptam el gyorsan a szemem a Vörikéről és éreztem, hogy elvörösödik az arcom.
- Bo-Bocsi csak… Ez… Ez hihetetlen…Ez lehetetlen…
- Ugye? Gyere ide egy kicsit! – mondtam és a kezemet kinyújtottam Cast homloka felé. A homlokára tettem a kezem és a szemem fehéren felragyogott. Cast haja lassan fekete lett. – Így jobb. – mondtam mosolyogva.
- Te tudtad? – kérdezte értetlenül Cast. Én csak megráztam a fejem.
- Csak az előbb jöttem rá.
- És mitől lett zöld a hajad? Amikor legutoljára itt találkoztunk még rózsaszín volt.
- Hát… Tudod… Izé… - dadogtam össze vissza. Én tudtam miért lett zöld, de hogyan mondjam el neki, hogy ne legyen még ennél is zavarba ejtőbb a helyzet.
- Bökd már ki!
- Hát… Emlékszel arra a nyárra, amikor utoljára voltunk itt együtt?
- Igen. – válaszolta értetlenül Cast.
- És emlékszel a búcsúzkodásra?
- Igen… - mondta még mindig értetlenül. Én a szemébe néztem, hogy végre rájöjjön. Aztán elvörösödött az arca. Leesett neki. –Azt akarod mondani, hogy… A-Az miatt? – én csak bólintottam. – De, de miért?
- Tudod mi az a kiválasztás?
- Igen, persze hogy tu… Azt akarod mondani, hogy mi ketten…? – bólintottam válaszként. – És te ezt honnan veszed?
- Papa mondta… Amikor bezöldült a hajam…

Kínos csend telepedett ránk. Mind a ketten a gondolatainkba mélyedtünk, hogy most mit kéne csinálnunk. Végre rájöttünk egymás kilétére, de most mit csináljunk. Én már arra gondoltam, hogy visszamegyek a szobámba és már fordultam is vissza, amikor Castiel a derekamnál óvatosan átfogott és visszatartott. Majd óvatosan odahúzott maga mellé és átölelt. Én odabújtam hozzá és lehunytam a szemem. A fejemet belefúrtam a mellkasába és mélyen belélegeztem az illatát.
- Sajnálom… - mondtam halkan.
- Ugyan mit? – kérdezte értetlenül Castiel.
- Hogy egy kiállhatatlan liba voltam az utóbbi időben.
- Semmi baj! – mondta nevetve Cast. – Bocs, hogy nem hittem neked…
- Már hozzászoktam, hogy nem hisznek nekem…
- Figyelj, én…
- RIAS! CASTIEL! HOL VAGYTOK? – hallottuk a kiabálást a szobák felől. – GYERTEK ENNI!
- MEGYÜNK! – kiáltottuk vissza egyszerre. Már éppen másztam volna kifelé, amikor megcsörrent a telefonom.
- Halló? – szóltam bele a kis készülékbe.
- Szia Törpe! Zavarlak?
- Szia Miyo! Nem. Miért?
- Átmehetek hozzátok, hogy ne legyek egyedül? – kérdezte reménykedő és szomorkás hangon.
- Mi most nem vagyunk otthon, mert itt vagyunk papiéknál … Egyedül vagy otthon?!
- Igen… Én ki vagyok tiltva otthonról, de a barmoknak kötelező hazamenniük. Alexym is hazament és én egyedül maradtam…
- Maradj ott ahol vagy! Lebeszélem az öregekkel, hogy elmehessünk érted!
- De nem akarok zavarni…
- Nem zavarnál. Azt meg nem engedem, hogy egyedül töltsd a karácsonyt.
- Rias… Köszönöm! – mondta kissé elérzékenyülve.
- Ugyan nincs mit! Sietünk!
- Okés! Szia!

Castiellel mint a villám kirohantunk a többiekhez. A családtagok értetlenül néztek ránk, amit meg is értek. Lihegve, tiszta vörös fejjel berontottunk a nagy nappaliba.
- Mi ez a rohanás? – kérdezte papi.
- Papi, elmehetünk a legjobb barátnőmért? Szegény egyedül van otthon és nem mehet haza, mert ki van tiltva otthonról.
- Jaj, szegény! – mondta mami együtt érzően.
- Menjetek el érte, de siessetek vissza! – mondta papa mosolyogva.
- Köszönöm! Gyere Vöri! Te velem jössz! – mondtam és a karjánál fogva elhúztam magammal a szobám felé. Ott gyorsan nyitottunk egy mágikus kört. Nem volt most időnk a vonatra. Ez egy sokkal gyorsabb megoldás, bár nem nagyon szoktuk használni. De ha sürgős, akkor ezt használjuk. Gyorsan ráálltunk a körre és elmentünk Miyoért. A házuk nappalijába érkeztünk. Gyorsan felmentünk a szobájába. Amint kinyílott az ajtó és beléptem rajta Miyo már a nyakamba ugrott.
- Rias! Köszönőőőm!
- Mondtam, hogy nincs mit. De gyorsan pakolj össze és öltözz át valami elegantébe. – mondtam nevetve.
- Értettem! – azzal elviharzott a bőröndjéért, belepakolt néhány ruhát és még más szükséges dolgot. Segítettem neki kiválasztani a ruhát és segítettem megcsinálni a haját. Szerintem nadon szép lett. Egy rövid fekete szoknyát adtam rá és egy sárgászöld pántnélküli fölsőt és egy fekete blézert. A magas sarkút megtiltottam neki ezért egy lapos talpú fekete balerina cipőt vett fel. Gyorsan lefotóztuk és elküldtük Alexynek, hogy lássa, milyen csinos a barátnője. Aztán a cuccaival együtt visszatértünk a birtokunkra. Miyo ámuldozva nézett végig a kastélyon, aminek bejárata elé érkeztünk. Gyorsan körbevezettük és a cuccait beraktuk a szobámba. Legutoljára hagytuk a nappalit, ahol mindenki volt. Miyo egész végig belém karolva jött mellettem. Én meg Castielbe karolva. Arra számítottam, hogy a személyzet furcsának fogja tartani, hogy egy bukott angyallal kart karba öltve mászkálunk a SÁTÁN kastélyában. De nem. Mind mosolyogva és vidáman köszöntek nekünk. Semmi meglepettséget vagy félelmet nem láttam az aurájukon. Ettől én is boldogabb lettem. Miyo meg ámuldozott egész végig. Szerintem sose gondolta volna, hogy egyszer eljut erre a helyre. A nappaliba már mindenki izgatottan suttogott. Amikor beléptünk hárman összekarolva mindenki felénk kapta a fejét.
- Megjöttünk! – mondtam mosolyogva.
- Jó-Jó estét! – mondta félve Miyako.
- Sziasztok! Üdvözöllek nálunk! Lord Gremory vagyok, Rias nagypapája. – jött oda papi mosolyogva és kezet csókolt Miyonak. A lány teljesen zavarba jött.
- Mi-Miyako Rainbow vagyok. Na-Nagyon örülök a találkozásnak!

Sorba mindenki mosolyogva bemutatkozott és üdvözölte barátosnémet. A vacsora vidáman telt. Mindenki nevetett és viccelődött. Papa már megint elkezdte mondani a fárasztó poénjait, amin mindenki a földön fetrengett a nevetéstől. Elmeséltük milyen hülyeségeket csináltunk a tanév eddigi részében. Hogy Miyoéknál milyen jót pokereztünk és hogy jártak a fiúk. Hogy szegény Alexy milyen feladatot kapott. Miyo egy csomót mesélt arról, milyen hülyeségeket szoktak csinálni a tesóival. Azokon is mindenki sírva röhögött. Azt is mesélte, hogy Alexy majdnem felgyújtotta a konyhát egy rántotta sütése miatt, hogy Hideki hogy szokta páros lábbal lerúgni Miyot a vízágyáról és még sorolhatnám. Aztán eljött a kornyikálás ideje.
- Rias, te jössz! Kérjük a megszokott éneklést! – mondta Lucifer bátyó, aki már a szeme alól törölgette a könnyeket.
- Ne kezdjen inkább Issei az Oppai Dragon dalával? – mondtam csipkelődve.
- Ne! Azt inkább ne! – mondta Rias a fejét fogva.
- Rendben. Akkor kezdem… - mondtam nevetve. Elővettem a hangszereket, előkerestem a dalokat a fejemből és elkezdtem az éneklést.

Látom, mi maradt belőled
És tűnt el jeges szemed sötétségében.
Egy szenvedélyes álom nyugszik összezúzva
A bizalom és félelem között.

Ha célok nélkül élsz és félrenézel,
Mert gyenge vagy
Egy nap te magad taszítod el
A szeretted.

A mocsok visszatért
a véget érhetetlen álomból,
Hogy elkezdjen magába temetni.

Fesd be a lelked karmazsin vörösre
És törd szét darabokra!
Csak az igazságnak áldozd fel életed,
Mely a szelek útjának végén vár rád.

Szárnyalj a Mélységbe le,
Míg meg nem leled békéd!
Bízd a vágyad egy mosollyal a sorsra!

Hajadonok küldetése!

Ezzel kezdtem és így ment tovább és tovább. Órákon keresztül csak énekeltem és énekeltem. A többiek táncoltak, vagy velem együtt énekeltek. Egészen hajnalig buliztunk. Miyot sikerült a familynek leitatnia. Szegény lányt beraktuk a szobámba. Én gyorsan átöltöztem a pizsamámba és átköltöztem Castielhez és ott aludtam vele. Mint a régi szép időkben.

Reggelre leszakadt a hó és vagy térdig érő hótenger terült el a kastély körül. Reggeli után felöltöztünk. Sapka, sál, nagykabát és bakancs. A család és Miyo még aludt, amikor Castiellel már

kint voltunk az udvaron. Kimentünk hó csatázni. Jól megdobáltuk egymást és a végén döntetlenbe egyeztünk meg. Pihenés képen elsétáltunk a cseresznyefámhoz, ahol először találkoztunk. A hintaágy még mindig ott lógott az egyik vastag ágán. Kopasz ágai fehérek voltak a rá esett hótól. Lesöpörtük a havat a hintaágyról és leültünk rá és mindenféle hülyeségről beszélgettünk. A leheletünk már látszott a hidegtől és időközben újra elkezdett szálingózni a hó. Egy kis idő után Riasék is kijöttek hozzánk Milicassal és a többi velünk egykorú démonnal. Miyo is velük jött. Valaki leült mellénk, míg a többség hógolyózott vagy hóembert épített. Mindenki örült a hónak és, hogy egy kicsit együtt lehetünk. A végén ég a nagyszülők és Luciferék is kijöttek hozzánk. Hoztak nekünk forró csokit és azt iszogattuk kint a hótenger közepén. Ahogy a körülöttünk szaladgáló és hó csatázó társaimat láttam elmosolyodtam. Régen ez a hely mindig elhagyatott volt és csak én voltam itt. Most viszont az egész család ott volt kint és együtt nevetgélt és iszogatta a jó kis forró csokiját. Ez a látvány boldoggá tett. Ennél szebb karácsonyra még csak nem is vágyhattam volna. Egy közös kép is készült Riassal és Isseivel. Nagyon cukik lettünk.

Pár nap volna hazamentünk, vissza a saját házunkba és vissza a mindennapi életünkhöz, tele új gyönyörű és vidám emlékekkel. Miyo ezért örökké hálás lett nekem, hogy elvittem magunkhoz ünnepelni. Nagyon jól érezte magát. Castiel pedig… Végre tudom, hogy ő az, akit én évek óta visszavárok a birtokra, hogy újra együtt dudolásszuk a dalainkat.

Jelentés magyarázat:
*Onee-chan : idősebb lánytestvér megszólítása
** Koneko – chan : A ”Koneko” az tulajdon képpen kismacskát/kiscicát jelent. A ”chan” egyfajta megszólítás.
*** Issei-san . A ”san” is egyfajta megszólítás, amit szinte bárkinek mondhatsz. De akár a tisztelet egyfajta kifejezője is lehet.
**** Odin-sama : Odin a mindenek atyja egy skandináv istenség. Thor és Loki apja. A ”sama” megszólítást az istenek nevénél használják főként.
Ezt nem csillagoztam be, de azért ide írom:
Hai! – japánul az igen.

A többször is emlegetett kiválasztást majd a történet folyamán elmagyarázom. Úgy gondoltam, hogy már így is elég sok mindent elárultam ebben a részben, nem kell még ezt is. Maradjon ez egy kis rejtély. Ahogy az is, miért lett Rias haja zöld. Vajon mit csinált Castiel? Tippek jöhetnek! ;)

Szeretnék tőletek ötleteket kérni, hogy esetleg mit lehetne csinálni Szilveszter alkalmából. Valamivel szeretnélek meglepni titeket. Így előre is Boldog Új Évet kívánok és utólag is Boldog Karácsonyt!
Puszi: Rias ^^

9. Halloween bulira fel!

Rias’s pow

A hétvége nagyon jól telt. A Miyakoéknál töltött szombat este után haza varázsoltuk magunkat. Cast még egy kicsit maradt és utána hazament. Szegény Démon már éhen pusztulhatott… Gyorsan elpakoltam minden nyomát annak, hogy Cast itt volt, mire a húgom hazaért. Gyorsan főztem valami ebédet Ebéd közben animét néztem. Utána tanultam egy kicsit.

A hétfő reggel borzalmas volt… Alig bírtam felkelni az ágyikómból. Elfeküdtem a nyakam és nagyon fájt, a végtagjaim teljesen elgémberedtek. A fejem iszonyatosan hasogatott és egy kicsit a torkom is fájt. Elvánszorogtam a fürdőszobába és megnéztem az arcomat.

- ÚR SÁTÁN! OLYAN AZ ARCOM, MINT EGY HULLÁÉ! – kiáltottam el magam a tükör elé érve. A szemeim alatt hatalmas bőröndök voltak, a pupilláim összeszűkültek. Nagyon para volt. A hajam szinte minden szála különböző irányba állt. Álmosan csillogtak a szemeim. Ha most Cast látna, jól kiröhögne. Már fájna a hasa a nevetéstől. Erre a gondolatomra én is elnevettem magam. Gyorsan rendbe szedtem magam. Megmostam az arcom, megfésülködtem és újra összekötöttem a hajam. Felöltöztem a szokásos rövidnadrág és rövid ujjú póló összeállításomba. Egy fekete Slipknot logós pólót vettem fel. Mellé egy fekete rövidnadrágot és indulásom előtt egy bakancsot, mert az szerintem tök jól néz ki. Reggelire ettem egy kis tálka müzlit tejjel és a táskámat a vállamra dobva elindultam a suli felé. A húgomnak mindig sokkal tovább tart a készülődés, ezért szinte sose megyünk el otthonról együtt. De út közben mindig utolér. Amíg nem ért utol zenét hallgattam és a gondolataimba mélyedve néztem a járdát magam előtt. Nemsokára betöltöm a tizenhatot. Megint öregebb leszek egy évvel. A szokásos családi összejöveteleket nagyon szeretem, de akkor úgy éreztem, hogy a suliban tartott bulira szívesebben elmentem volna. De a családi banzájon találkozhatnék Rias új ”szolgáival. Már nagyon meg szeretném őket ismerni. Annyira nehéz dönteni a két dolog között. Haverokkal bulizni egyet vagy a családdal baromkodni egyet…

A suliba már együtt mentünk be a hugival. Ő elment a terme felé és én is elindultam a sajátom felé. A hajamat és mindent rendbe szedtem, csak az arcom maradt olyan, mint egy zombié. Ahogy beléptem a terembe egy nagy szivárványzuhatag omlott a nyakamba.
- Szevasz törpe! – mondta vigyorogva Miyako.
- Szia Miyo! – mondtam bágyadt mosollyal az arcomon.
- Most meg már zombi is vagy? Hol harapott meg egy kis Z?! Kinyírom azt a nyomorultat megint! – mondta poénkodva.
- Nem tudok aludni mostanában rendesen… - a mondtat végén ránéztem a bukottkára. – Nem! Nem Cast miatt! – vágtam rá gyorsan, mert Miyo már perverz vigyorral nézett rám.
- Mi nem miattam van? – hallottam egy komás hangot a hátam mögül. Castiel állt ott ugyan olyan zombi fejjel, mint én.
- Ugyan olyan a fejetek! – mondta vigyorogva Miyo.
- Nem Miyo! Ne is gondolj ilyesmire! – mondtam és fenyegetően néztem rá.
- Jól van! Jól van! – mondta és védekezően felemelte a kezét.
- Miről van szó? – kérdezte Cast értetlenül.
- Az hogy szerintem ti…
- Semmi különösről! – mondtam és befogtam Miyako száját. Vöröske értetlenül nézett ránk, majd megvonta a vállát és a helyére vánszorgott.

A matek tanár nem volt így Mr.Faraize jött be és OFŐ-t tartottunk. Arról volt szó, hogy a mi osztályunk felelős a Halloween buliért. A feladatokat kiosztották csapatonként. A mi csapatunk Castból, Kentinből, Kellyből, Miyoból, Alexyből és Lysanderből meg persze belőlem állt. Mi voltunk a kaja és pia csapat. Fedőnevűnk Jack és Jim volt. ( Jack Daniel’S és Jim Bean) Abból állt a feladatunk, hogy el kellett mennünk a TESCO-ba az előre megrendelt cuccokért. A mi csapatunk nagy fizikai erővel vagy varázserővel rendelkező egyénekből állt. A dekor csapatba a jó stílusérzékű és kreatív emberkék kerültek. Mint például Rosa, Yuko, Asia, Amber(??????) és az ölebei. Asia, Melody és Nat, mint az osztály DÖK tagjai voltak a felelősek a névsorért. A plakátokat Viola és én csináltuk. A zene pedig Cast, Nat és Lys meg Iris. Iris jelentkezett a színpad összeszereléséhez. Kentinnel, Castiellel és Arminnal együtt szerelték össze a színpadot.

A plakátokat órák után kezdtük el csinálni Violával. Gyorsan hazamentem a cuccaimért (rajzcerka, pasztel kréta, tus és hasonlók. Meg a rajztáblám) és utána siettem vissza Violához. Az ”A” termet lefoglaltuk a ”közérdekeit szolgáló” feladatunkhoz. Szegény Viola alig mert megszólalni. Nagyon zavarban volt. De a végére megnyílt egy kicsit és már mosolygott is. A plakát szerintem nagyon király lett, de úgy három órán keresztül szenvedtünk vele. De a végeredmény egyszerűen… Pazar lett! Nagyon király lett. Jó csapatot alkotunk Violával. A rajzolás és a művészetek terén hasonlóan gondolkodik és hasonlóak a céljai, mint nekem.

A többi nap az izgalmas munkáról szólt. Néha beálltunk segíteni a tök faragásban vagy a nagyobb díszek megcsinálásában. Az ilyen vagdosós színezős feladatoknál jól jött az én rengeteg kezem. Nagyon csinatosak lettek a tököcskék. Amit Violával csináltunk közösen az lett szerintem a legjobb. A többiek nagyon meglepődtek, hogy a készülődések alatt mennyire összenőttünk Violával. Nagyon jól összedolgoztunk és szinte mindenben ugyan azon a véleményen voltunk. Nem kellett vele veszekedni vagy megvitatni, hogy melyik lehetőség legyen, hanem látszott rajta, hogy tényleg mindenben egyet ért velem. Az ötletei nagyon jók voltak és nagyon tehetséges és kreatív. Már lebeszéltem vele, hogy egyszer elmegyünk együtt bevásárolni a művész ellátóba és eljön hozzánk megnézni a műveimet.

Eljött péntek is lassan és el kellett mennie a Jack és Jim csapatnak a kaja ellátmányért. Néhány embert bezavartunk a tornaterembe, hogy termék lepakolásra készen várjon a helyszínen. Mindent simán elintéztünk és minden rendben megjött. Amíg azt vártuk, hogy előhozzák a raktárból a dolgokat a piákat nézegettük. Vettünk vodkát, wiskyt, sört, szakét és minden féle mást az előrendelt cuccok mellé. Amikor kifizettük a dolgokat (még jó, hogy többet adtak, mint amennyibe az előrendeltek kerültek) elkezdtünk pakolni. Cast, Miyo, Lys és én nyitottunk fejenként egy-egy mágikuskört a tornaterembe és azon át pakoltuk rakat szám a kajákat és üdítőket. először az alkoholos piákat, hogy elbarikádozhassák a többi üdítővel. Amikor végeztünk ezzel egyből haza mentünk, mert azt mondta az ofő, ha végeztünk mennyünk haza nyugodt szívvel. Leadtuk a pénzt ami maradt és hazamentünk. Ahogy battyogtam hazafelé megcsörrent e mobilom. Papa hívott engem.
- Szia!
- Szia Rias! Boldog Szülinapot kincsem!
- Köszi papi!
- Azt hallottam, hogy a sulidban lesz egy buli ma este.
- Igen lesz… Miért?
- Arra gondoltam, hogy holnap tartjuk a szülinapotokat, hogy elmehess a buliba. A többieknek már szóltam.
- De jóóó! Köszönöm papi! Most legszívesebben a nyakadba ugranék! – mondtam szinte ugrálva.
- Ugyan nincs mit! Ez az egyik ajándékod! – mondta nevetve. –Na, akkor holnap találkozunk! Érezd jól magad!
- Köszi! Puszilok mindenkit! Szia!

Szinte ugrálva mentem hazáig. Majd szétvetett az öröm. Gyorsan megebédeltem, amikor hazaértem (hiszen már dél volt) és utána felmentem a szobába. Olvastam egy kicsit majd felhívtam Miyot, hogy ő mi a franc lesz. Kijelentette, hogy minek öltözzön be, ha már így is ijesztő, ahogy van. Mondjuk jogos! Én csak egy kicsit feldobom a kinézetem. Egy fehér trikó és mellé egy türkizkék rövidnadrág. Egy kis művér mindegyikre. A kezemre és a lábamra is vér és megoldottam, hogy a hajam pink legyen a szemem meg piros. (mármint mind a kettő) Így úgy festettem, mint Lucy, amikor több ezer embert lemészárolt. Hát igen… Ez azért szerintem elég para…

Azt elfelejtettem említeni, hogy csütörtökön megcsináltuk a halloweeni muffinokat Violával. A suli adott pénzt az alapanyagokra. Nálunk sütöttük meg és díszítettük őket. Lett csokis, pudingos közepű, vaníliás, kókuszos, gyümidarabkás és még más félék is. A dekoráció mindegyiken más. Marcipánból és modellező csokiból csináltuk a díszeket.

Egy órával a kezdés előtt mentem oda a sulihoz. Persze vettem fel valamit a jelmez fölé. Egy köpenyt vettem fel és úgy mentem a suliba. Az osztály már ott volt. Mindenki ideges volt és ingerülten mászkált. A lányok kétségbeesett arccal mászkáltak fel és alá. Odamentem a fiúkhoz megkérdezni mi történt. Amikor odaértem Castiel éppen káromkodott.
- Sziasztok! Mi történt? – kérdeztem még mindig csuklyával a fejemen.
- Hát… pakoltunk és ráesett a kezemre egy hangfal és a kezem eltört… - mondta Iris.
- Most nincs gitárosunk, mert szegény Iris lesérült. – mondta Lysander nyugodt hangon, de látszott rajta, hogy cseppet sem nyugodt.
- A picsába! Honnan szerzünk gitárost csak úgy a semmiből! – szitkozódott tovább Vereske.
- Én beállhatnék. – ajánlottam fel a többieknek.
- De nem tudod a dalainkat. – mondta Lysander.
- És próba nélkül képtelenség, hogy megtudnád csinálni! – mondta Nataniel.
- Srácok! Van még egy óránk. Nekem annyi bőven elég, hogy megtanuljam a dalokat.
- És legalább tudsz basszuson játszani?! – mondta Cast ingerülten. Én halkan felnevettem ők meg csak értetlenül néztek rám.
- Basszuson?! Persze! Nem lesz túl nagy kihívás! – mondtam vigyorogva.
- Remélem, nem csak fényezed magad! – mondta Nataniel.
- Én olyat nem szoktam csinálni! Nem vagyok Castiel!
- Hé?!

Elkezdtünk próbálni. Nem voltak nehezek a dalok, de nagyon jók voltak. A fiúk nagyon tehetségesek. Lysandernek meg… a hangja egyszerűen elvarázsolt. Ilyen jó hanggal akár még az elfek közé is beolvadhatna. Castiel nagyon jól bánik a gitárral. Nataniel pedig ügyesen ”püföli” a dobokat. Ilyenkor képesek elviselni egymást ezek ketten. Szerintem elégedettek voltak velem. De a köpeny miatt zaklattak, hogy vegyem le. De megmondtam, hogy csak akkor veszem le, ha elkezdődik a buli.

Lassan eljött a várva várt öt óra. Mindenhol jelmezes ”szörnyek” és emberek. A muffinok nagy sikert arattak. A gőzölgő puncsok nagyon jók voltak. Kellyék nagyon jó munkát végeztek velük. A dekoráció nagyon jó lett. Mindenhol mű pókhálók, csontvázak, pókok, amik leereszkednek a plafonról rá valakire. Az ajtók mögül előugró csontvázak és a az ajtók körüli díszek. Nagyon hátborzongató és nagyon… pokoli lett. A lányok gyorsan átöltöztek a jelmezükbe és én is levettem a köpenyt. Elővettem a gonosz nézésemet. Amikor a fiúk visszajöttek a zenekar külön ”öltözőjébe” odaálltam az ajtóhoz, és ahogy beléptek vagy ugrottak hátra három méter mikor megláttak. Szegény Castiel azt hitte, hogy megint bekattantam.

- Ri-Rias? – kérdezte ijedten Cast Lysander háta mögül. Egy ideig még így néztem rájuk majd elröhögtem magam.
- Látnotok kéne a fejeteket! Hahahaha! – mondtam és már a könnyeket törölgettem a szememről.
- Jó poén volt Zöldike… - mondta Castiel a szemét forgatva.

A bulin mindenkit ijesztgettünk Miyoval meg Kellyvel. Kelly odament spontán emberekhez és úgy csinált, mintha meg akarná harapni őket. A szeme vörös volt és az agyarait is kimeresztette. Rengetegen sikítva rohantak el. Miyo haja fekete volt és a szeme vörös. Egy fénylándzsával a kezében odament spontán valakihez és úgy csinált, mintha épp hozzá akarná vágni a lándzsát. Én ugyan azzal a nézéssel mászkáltam végig, mint amivel a fiúkra hoztam a frászt és a vektorjaimmal nyúlkáltam az emberek felé. Master trolle! Mielőtt eljött volna a színpadra lépés ideje még elszívtam egy cigit. Aztán elgyütt a pillanat. Megfogtam a gitáromat és a fiúkkal együtt felmentünk a színpadra. Aztán elkezdtünk játszani.

Mit kaparsz?! Halott vagy, csak a saját sírod ásod.
Jól nézz körül mert ezt a világot utójára látod!
Már tényleg a végét járjuk,de még most is nehéz hinni,
Hogy enni volt!

Ez az utolsó éjszaka és többé nem kel fel a nap.
Mindenki, aki él és mozog most fűbe harap.
Nem hinném, hogy számít, de még van pár perced arra,
Hogy átgondold…

Hogy az élet szép, csak ne lenne vége már.
Ha ez az utolsó kép, hát talán mégse kár.
De boldog voltam régen, most meg szinte holt…
ENNYI VOLT!

Nézz fel az égre, keselyűk köröznek felettünk.
Nem kellett sok, saját magunk ellensége lettünk.
Meg se lepne, ha nekem esnél, amint látod, hogy a testem már nem mozog.

Késő, már a hullák szemét kaparják a varjak.
Sokat láttam, ez mégse kevés ahhoz, hogy beszarjak.
Együtt halunk szépek-csúnyák, jók és rosszak, menők és balfaszok.

Pedig az élet szép, csak ne lenne vége már.
Ha ez az utolsó kép, hát talán mégse kár.
De boldog voltam régen, most meg szinte holt.
ENNYI VOLT!

De ha kialszanak a fények, majd minden halott táncol.
Mi a baj kedvesem? Olyan sápadtnak látszol.
Te is érzed? Az én fogam mintha emberhúsra fájna.
Mennyi hulla, ez a paradicsom, minden élőhalott álma.

Az élet szép, csak ne lenne vége már.
Ha ez az utolsó kép, hát talán mégse kár.
De boldog voltam régen, most meg szinte holt.
ENNYI VOLT

Ez volt a leg zúzósabb szám, amit játszottunk és mindenki imádta. Mindenki bulizott a punk zenére. Csodás látvány volt. Miután lenyomtuk a számokat én egy kicsit kimentem levegőzni. A hajam újra zöld lett, mert már nem bírtam rózsaszínen tartani. Leülte az egyik padra és elszívtam egy cigit. A gondolataimba merültem és bámultak mi a fejemből. A gondolatmenetemet egy lány zavarta meg. Egy hosszú barna hajú, ezüstös kék szemű, kirívó öltözetű lány.
- Bocsi! Tudnál nekem segíteni?- kérdezte tőlem kedves hangon.
- Őőőő… Attól függ mibe? – kérdeztem vissza kedvesen.
- Keresek valakit. Nem tudom ismered e. Castiel Aizawát keresem.
- Azt hizsem legutóbb a torna…
- Zöldike! Nem jössz vissza buliz…ni… - ahogy Castiel meglátta a lányt lefagyott. – De-Deborah… Mit keresel te itt?! – kérdezte lesokkolva Cast.
- Téged kereslek Castiel! Beszélnem kell veled. Van egy ajánlatom.
- Bocs, de most nem érdekel. – mondta Cast és megragadta a csuklómat és magával húzott a tornaterem felé. – Gyere Rias!
- Vöri… Vöri! – szólongattam, de mintha meg se hallotta volna. Hirtelen megálltam és így ő is megállt. – Catiel! – ahogy kimondtam a nevét kicsit összerezzent, de továbbra se nézett rám. – Nézz rám! – lassan hátrafordult. A tekintete olyan fura volt. Mintha nem ő lett volna. Odamentem hozzá és megfogtam az arcát, mire olyan volt, mintha hirtelen felébredt volna. Hirtelen rám kapta a szemét és halványan elpirult. – Ki volt ez a lány?
- Ő… Az exem…Deborah…